Seehofer kilátásba helyezte a német kormánykoalíció felbontását

merkel seehofer
Berlin |

Kilátásba helyezte a német szövetségi kormányt alkotó pártok koalíciójának felbontását a menekültügy körüli viták miatt Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy pénteki lapinterjúban, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről pedig jobboldali fordulattal vádolták meg Seehofer pártját.

Horst Seehofer a Passauer Neue Presse című bajor lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a célt illetően egyetértés van közte és Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke között: mindketten el akarják kerülni, hogy belépjenek Németországba olyan menedékkérők, akik egy másik európai uniós (EU-) tagországban már benyújtották menedékjogi kérelmüket.

A kancellár európai szinten szeretné rendezni a kérdést, "én pedig azt szeretném, hogy szükség esetén a szövetségi rendőrség intézkedjen a határon" - mondta Seehofer. 

"Nem lesz nálam boldogabb senki, ha a kancellárnak sikerül az európai megoldás" július elejéig, de "elszánt vagyok a cselekvésre", ha Angela Merkel törekvései mégsem vezetnek eredményre - mondta a CSU elnöke.

Azzal kapcsolatban, hogy a kancellár jelezte, kormányfői hatáskörébe sorolja az ügyet, és nem tűrné el, ha belügyminisztere egyoldalú, az érintett országokkal nem egyeztetett módon és más országok terhére intézkedne, Horst Seehofer azt mondta, hogy világszerte egyedülálló fejlemény, "ősbemutató" lenne, ha egy minisztert azért menesztenének, mert igyekszik gondoskodni országa biztonságáról és rendjéről.

 "Mégis hol élünk? Én az egyik koalíciós párt, a CSU elnöke vagyok, és pártom teljes támogatásával cselekszem. Ha a kancellári hivatalban nem elégedettek a belügyminiszter munkájával, akkor a koalíciónak kell véget vetni" - emelte ki Horst Seehofer.

A CDU egyik elnökségi tagja, Daniel Günther Schleswig-Holstein tartományi miniszterelnök pénteken a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a testvérpártok közötti vita valójában nem a menedékkérők bizonyos csoportjaival kapcsolatos határigazgatási megoldásokról szól, hanem arról, hogy a CSU a pártszövetséget a politikai színtér jobboldalának széle felé, "messze jobbra" akarja tolni, és "az EU ellen" akarja fordítani, amit "a CDU nem tűrhet el". 

Hozzátette, hogy a CSU ezzel a törekvésével "súlyosan gyengítette Németország tárgyalási pozícióját az EU-n belül".

Kapcsolódó cikkünk

Erre figyelmeztetett Günther Oettinger német uniós biztos, a CDU egyik tekintélyes politikusa is, aki a Handelsblatt című üzleti lapnak egy szintén pénteken megjelent interjúban azt mondta, hogy a CSU tevékenysége "károsíthatja Németország cselekvőképességét". Hozzátette: reméli, hogy a vita résztvevői nem az egyéni, "szubjektív érdekeik maximalizálására" törekednek. Horst Seehofernek is hozzá kellene járulni a pártszövetség fenntartásához - mondta. 

Megfigyelők szerint a testvérpártok között a határigazgatásról 2015 óta változó intenzitással zajló konfliktus elmérgesedése nem választható el attól, hogy Bajorországban októberben helyi törvényhozási (Landtag-) választásokat tartanak, és a csak a tartományban működő CSU támogatottsága gyengül. 

A legutóbbi mérések szerint a CSU a 40 százalékos szint közelébe süllyedt, ami azzal fenyeget, hogy elveszíti abszolút többségét a tartományi parlamentben. A német és a bajor politika új, a CSU-tól jobbra álló szereplője, az Alternatíva Németországnak (AfD) választói támogatottsága viszont emelkedik, 13 százalék körül van, és a jelek szerint a CSU a migrációs válság eddigi kezelésének éles bírálatára építő vetélytárs felvetéseinek átvételével próbálja stabilizálni magát.

Ezzel kapcsolatban a munkavállalói érdekek képviseletére szerveződött CDU-s platform (Christlich-Demokratische Arbeitnehmerschaft - CDA) vezetője, Christian Bäumler a Handelsblattnak nyilatkozva sürgette, hogy pártja kezdjen hozzá a CSU-nak eddig átengedett Bajorországban folytatandó tevékenységek előkészítéséhez azzal a céllal, hogy a párt elindulhasson a Landtag-választáson, ha a CSU felmondja a szövetséget.

Ezzel világossá lehetne tenni a CSU számára, hogy választásokat "Bajorországban sem a szélsőjobbon, hanem a társadalom közepén" lehet megnyerni. 

A szövetségi kormányt alkotó koalíció harmadik tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetősége élesen bírálta a CDU/CSU pártszövetségen belüli vitát, és annak lezárására szólított fel. A Der Spiegel című hírmagazin egy pénteki jelentése alapján az SPD-ben nem bíznak teljes mértékben abban, hogy a koalíciós társak abbahagyják a viszálykodást, erre utal, hogy a pártban elkezdtek foglalkozni azzal az eshetőséggel, hogy előrehozott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást kell tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?