Putyin és Erdogan a regionális kérdésekről és Szíriáról tárgyal

Vlagyimir Putyin
Ankara |

Vlagyimir Putyin orosz elnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik hétfőn Isztambulban abból az alkalomból, hogy elkészült a Török Áramlat földgázvezeték fekete-tengeri szakasza, de tárgyalni fognak a kétoldalú viszonyt és a térségbeli helyzetet érintő kérdésekről, a többi között a szíriai válság rendezéséről is.

 

Az orosz és a török államfő videohívással kapcsolódik majd ahhoz a ceremóniához, amelyet a Fekete-tenger török partvidékén tartanak.

Az ukrán tranzit elkerülését célzó Török Áramlat megépítéséről Oroszország és Törökország 2016 októberében kötött kormányközi megállapodást. A vezeték két ága közül az egyik Törökországot, a másik pedig a tervek szerint Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa országait, köztük Magyarországot látná el orosz földgázzal. A Gazprom orosz gázipari cég által lefektetett fekete-tengeri szakasz 973 kilométer hosszú. A Török Áramlat két ága egyenként évi 15,75 milliárd köbméteres kapacitású lesz.

Putyin isztambuli látogatása során tárgyalni fog Erdogannal a kétoldalú kapcsolatokról, valamint a regionális kérdésekről. A felek minden bizonnyal egyeztetnek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban kialakult helyzetről is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?