Puigdemont hivatalosan Katalán elnökjelölt

Puigdemont
Barcelona |

Carles Puigdemont leváltott katalán vezetőt nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki posztjára Roger Torrent, a katalán parlament elnöke hétfőn Barcelonában tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: a múlt héten egyeztetett a helyi törvényhozás pártjaival, amelynek eredménye szerint Puigdemont rendelkezik a legnagyobb támogatással.

Puigdemont jelöltsége teljes legitimitással bír - vélekedett Torrent.

A házelnök bejelentette azt is, hogy találkozót kezdeményez Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel Katalónia jelenlegi "rendellenes" helyzetének megvitatásáról, ahol a parlament "nyolc képviselője látja megsértve politikai képviselethez való jogát és az állampolgárokét, akiket képvisel".

Mint mondta, találkozni kíván azzal a három katalán képviselővel, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, valamint a leváltott elnökkel és négy politikus társával, akik pedig Brüsszelben.

A katalán parlament elnöke arról nem beszélt, hogy mikor szavaznak a képviselők a jelöltről, a jogszabályi előírások szerint az elnökválasztási folyamatot január 31-ig meg kell kezdeni.

Egyelőre az sem tisztázott, hogy a távollévő elnökjelölt miként venne részt a róla szóló választásban. Internetes Skype-kapcsolat révén, vagy egy másik képviselő olvasná fel helyette programbeszédét, esetleg a szöveget írásban nyújtanák-e be a törvényhozásnak - korábban ezek a lehetőségek merültek fel. 

A katalán parlament jogászainak múlt heti állásfoglalása szerint a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen a vita és a szavazás során. Így vélekedik erről a spanyol kormány is, amely bírósághoz fordul, hogy ha mégis elnökké választják a külföldön tartózkodó katalán politikust, aki ellen továbbra is érvényben van az elfogatóparancs Spanyolországban.

Carles Puigdemont újraválasztását az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi pártok támogatják, amelyeknek azonban nincs többségük a parlamentben. 

Puigdemont újraválasztásához szükség van a parlament harmadik függetlenségi pártjának, a Népi Egységnek (CUP) a szavazataira is, amely azonban egyelőre nem döntött erről.

Megválasztását kérdésessé teszi az is, hogy vajon a házelnökség engedélyezi-e a Brüsszelben lévő képviselő szavazatainak átruházását, amelyek nélkül szintén nincs meg a szükséges többség.

A spanyol kormány korábban azt is közölte: ha jóváhagyják, ezt a döntést is megfellebbezi a bíróságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?