Megtámadtak egy katonai kiképzőközpontot Kabulban

Kabul
Kabul |

Megtámadtak egy katonai kiképzőközpontot Kabul nyugati részén hétfőn, a támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.

A létesítmény az afgán felderítés (NDS) fő katonai kiképzőközpontja - közölték a biztonsági szolgálatok.
 

Két órával a támadás kezdete után még nem volt ismert semmilyen részlet, azt sem lehet tudni, hogy a támadásnak vannak-e áldozatai, de az AFP francia hírügynökség egyik fotóriportere két mentőautót látott, amint elhagyták a helyszínt.
 

Nadzsib Dabis, a belügyminisztérium szóvivője szerint a támadás közép-európai idő szerint negyed hétkor kezdődött, egyelőre nem ismerik sem a támadók, sem az áldozatok számát. Mozgósították erőiket, a harcok jelenleg is folynak - közölte.

A támadás elkövetését az IÁ vállalta magára "hírügynöksége", az Amaák által közzétett közleményben. A közlemény szerint az IÁ két öngyilkos merénylője támadt a kiképzőközpontra.
 

A központ egyik hallgatója elmondta, hogy rakétavetők és tűzfegyverek hangját hallotta, a rendőrség nagyon gyorsan a helyszínre érkezett, és lezárta a környező utcákat. 

Az NDS-ben képeznek ki minden afgán titkos ügynököt. Szeptemberben már követtek el a létesítmény ellen támadást, akkor gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak az épületnél, három ember megsebesült - közölte a belügyminisztérium.

Kabulban legutóbb egy öngyilkos merénylő november 16-án hajtott végre merényletet egy politikai gyűlésen, akkor tizennégy ember halt meg. Azt a támadást is az IÁ vállalta magára.

Az afgán főváros a lázadók gyakori célpontja. Az AFP az év eleje óta legalább 18 nagyobb merényletet számolt össze, az egyiket május 31-én követték el a diplomáciai negyedben egy több mint másfél tonna robbanószerrel megrakott tartálykocsival, a támadásnak 150 halottja és 400 sebesültje volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?