Meghirdették tavaszi hadjáratukat a tálibok Afganisztánban

afganisztán
Kabul |

A kabuli kormány ellen fegyveres felkelést folytató tálibok meghirdették szerdán tavaszi hadjáratukat, amelyet - elmondásuk szerint - elsősorban a kormányt támogató, Afganisztánban állomásozó amerikai erők és hírszerző ügynökeik ellen fognak folytatni.

Az interneten kiadott közlemény szerint az al-Kandak "fedőnevű" offenzíva "főként az amerikai megszállók megtörésére, megölésére és elfogására fog összpontosítani, míg belső támogatóik - az afgán kormány és erői - másodlagosak". 

A hadjáratot az úgynevezett Árok csatája (kandak = árok) után nevezték el, amely során Mohamed próféta vezetésével háromezer muszlim férfi ásott árkot a Szaúd-Arábiában található Medina köré, és hiúsította meg így a nem muszlim arab és zsidó törzsek ostromát.

A tálibok azzal vádolták az Egyesült Államokat és az afgán kormányt, hogy szabotálják a békefolyamatot a háború elnyújtásával. A radikális iszlamisták mindezt az amerikai katonai bázisok afganisztáni jelenlétére hivatkozva állították. 

Asraf Gáni afgán elnök februárban béketárgyalásokat ajánlott a táliboknak, akik azonban elutasították azt.

A kabuli kormány szerdán "propagandának" minősítette a tálibok tavaszi hadjáratának bejelentését.

A tálib lázadók csaknem két évtizede folytatnak harcot a központi kormány ellen, amely az ország területének csupán 40 százalékát uralja, 60 százalékon a tálib felkelők vagy különféle hadurak és fegyveres csoportok, köztük az Iszlám Állam szélsőségesei vetették meg lábukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?