Kim Dzsong Unt "mélységesen meghatotta" a dél-koreai popzene

kim dzsong
Szöul |

Elmondása szerint "mélységesen meghatotta" Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a dél-koreai popsztárok koncertje, amelyre 13 éve most először került sor az észak-koreai fővárosban.

A phenjani Nagyszínházban vasárnap este adott koncert hozzájárult a "déli fél népszerű művészetének mélyebb megértéséhez" - idézte Kim Dzsong Unt a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A koreai popénekesek és -együttesek látogatása "jó alkalmat nyújtott a nemzet egységének szemléltetéséhez" - fűzte hozzá Kim.

A hallgatók között többen "lelkesen" éljeneztek, amikor Kim és Do Dzsong Hvan dél-koreai kulturális miniszter megjelent a karzaton.

Az észak-koreai vezetőt a felesége, Li Szol Dzsu is elkísérte a koncertre.

Kim Dzsong Un az első észak-koreai vezető, aki dél-koreai popénekesek koncertjén megjelenik - írta hétfőn a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A vasárnap este fellépő művészek kedden újabb koncertet adnak, amelyen észak-koreai énekesek is részt vesznek majd.

A koncertre nem engedték be a tudósítani meghívott dél-koreai újságírókat, amiért Kim Jong Csol, az észak-koreai hírszerzés volt főnöke, a Korea-közi kapcsolatok felelőse hétfőn bocsánatot kért. Mint mondta, ennek az észak-koreai vezető biztonsági szolgálata és a koncert szervezői együttműködésében támadt hiányosság volt az oka.

A vasárnapi koncert a két Korea között a phenjani atomprogram miatt feszült kapcsolatokban idén bekövetkezett enyhülés része volt, viszonzása észak-koreai előadók februári dél-koreai fellépésének. Februárban a két Korea sportolói közös zászló alatt vonultak a phjongcshangi téli olimpiai játékok megnyitóján. 

A két ország vezetője várhatóan április 27-én tartja első csúcstalálkozóját, Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök pedig a tervek szerint májusban találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?