Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Kamala Harris

Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltjének alelnökjelöltje – jelentette be kedden délután Delaware-ban kiadott közleményében Biden kampánycsapata.

Az 55 éves szenátor, aki korábban ügyész volt Kaliforniában, az első színesbőrű női alelnökjelölt az Egyesült Államok történetében.     

„Végtelen megtiszteltetéssel jelentem be, hogy Kamala Harrist, a dolgozó rétegek védelmének bátor harcosát és az állam egyik legnagyszerűbb szolgálóját választottam alelnökjelöltemnek” – fogalmazott a Joe Biden által aláírt közlemény. Biden kitért arra is, hogy Harris, még kaliforniai ügyészként, együttdolgozott Beau Bidennel, a várható demokrata elnökjelölt azóta elhunyt, idősebbik fiával. „Figyeltem, ahogyan szembeszálltak a nagy bankokkal, segítették a dolgozókat és védelmezték a nőket és a gyerekeket a rossz bánásmódtól” – írta Joe Biden.     

Kamala Harris, aki 2017 óta szenátor a szövetségi kongresszusban, jamaicai és indiai bevándorlók gyermeke. Politikusként a Demokrata Párt balszárnyához sorolják.         

A közlemény szerint Kamala Harris Joe Bidennel együtt szerdán tart bemutatkozó és programadó beszédet.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren reagált a bejelentésre. Rövid videót tett közzé, amelyben Harrist a többi között radikális baloldalinak nevezi, felidézve, hogy az elnökjelöltségért is harcba szálló politikusnő a kampányban a társadalombiztosítás államosítását és új adókat ígért. „A lassú Joe és a hamis Kamala együtt tökéletes pár, Amerikának rossz” – hirdette a Trump által közzétett videó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?