Irán megerősítette, hogy a közelmúltban rakétakísérletet hajtott végre

Teherán |

Az iráni Forradalmi Gárda kedden elismerte, hogy a közelmúltban rakétakísérletet hajtott végre.

 

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a minap szóvá tette, hogy szerinte Teherán olyan közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, amely képes több atomtöltetet is hordozni.

"Folytatjuk rakétatesztjeinket, ez a legutóbbi pedig egy fontos kísérlet volt"

- mondta Amir Ali Hádzsizádi, az Iszlám Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka a Fársz iráni félhivatalos hírügynökség jelentése szerint. "Az amerikai reagálás azt mutatja, hogy ez a teszt nagyon fontos volt számukra, és megríkatta őket" - fogalmazott a Fársz a tisztségviselőt idézve, aki szerint Irán évente 40-50 rakétatesztet hajt végre.

A félhivatalos iráni hírügynökség nem tért ki a rakétakísérlet időpontjára, sem a tesztelt rakéta típusára.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter december elején mondta azt, hogy Teherán megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó határozatát azzal, hogy olyan közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, amely képes több atomtöltetet is hordozni.

 

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter válaszul azt mondta: Irán nem rendelkezik nukleárisfegyver-programmal, és nem tervez rakétákat atomtöltet hordozására.

A rakétateszteket elítélte Franciaország és Nagy-Britannia is, amely az ENSZ BT összehívását kérte az iráni ballisztikusrakéta-programról.

A BT 15 tagállama december 4-i ülésén megosztott volt a kérdésben, és így nem sikerült közös állásfoglalásra jutnia.

Az ENSZ BT 2231-es határozata képzi a nagyhatalmak és Irán között ez utóbbi nukleáris programjáról 2015-ben kötött megállapodás alapját. Irán akkor arról egyezett meg uniós közvetítéssel az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért. A megállapodás része, hogy Irán semmilyen tevékenységet nem végezhet olyan rakétákkal, amelyek alkalmasak atomtöltet célba juttatására, de Irán váltig állítja, hogy rakétái nem is ilyenek.

Donald Trump amerikai elnök májusban felmondta az Egyesült Államok részéről az egyezményt, és ismét szankciókat vezetett be Irán ellen. Azzal indokolta ezt, hogy a megállapodás rossz, mert nem tiltja Iránnak a ballisztikus rakéták kifejlesztését és a vele szövetséges erők fegyveres támogatását Szíriában, Jemenben, Libanonban és Irakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?