Indiában meghaladta az egymilliót a fertőzöttek száma

koronavírus india

Indiában meghaladta az egymilliót az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma az egészségügyi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint. A hatóságok közölték: a fertőzöttek száma 34 956-tal, a vírus által okozott Covid-19-betegség halálos áldozatainak száma pedig 687-tel nőtt egy nap alatt, ami rekord.

A világ második legnépesebb, 1,3 milliárd lakosú országában jelenleg 1 003 832 fertőzöttet és 25 602 halálesetet tartanak nyilván - jelentette be a kormány. A gyógyultak száma 635 756, az aktív eseteké 342 473.

Indiában gyorsuló ütemben terjed a vírus, mióta május közepén enyhítettek a karanténintézkedéseken, és többek között lehetővé tették az országon belüli közlekedés újraindulását, az irodák és a piacok újbóli megnyitását.

A fertőzöttek számának emelkedésével több régióban, így például az informatikai központnak számító Bengaluruban (Bangalorban) és a népszerű pihenőhelyen, Goa államban ismét szigorításokat vagy karantént vezettek be.

Az egymillió feletti esetszám azt jelenti, hogy India már a harmadik a koronavírus-járvány által leginkább sújtott országok sorában az Egyesült Államok (3,5 millió fertőzött) és Brazília (kétmillió fertőzött) után.

A halálozási ráta viszont relatíve alacsonynak tekinthető a szubkontinensen, India globálisan a nyolcadik a sorban. Az Egyesült Államokban már több mint 138 ezren, Brazíliában hozzávetőleg 76 700-an haltak bele a Covid-19 légzőszervi betegségbe vagy annak szövődményeibe. Szakértők azonban az indiai halálesetek növekedésére számítanak az elkövetkező hetekben a fertőzés gyorsuló terjedése miatt.

Az ország egyik nyugati állama, Mahárástra - ahol a pénzügyi központ Mumbai is fekszik - a leginkább érintett a járványban több mint 284 ezer fertőzöttel és csaknem 11 200 halálesettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?