Hat civil meghalt a kabuli Intercontinental elleni merényletben

Kabul szálloda
Kabul |

Véget ért a kabuli Intercontinental szálloda elleni fegyveres támadás. A biztonsági erők az összes támadóval végeztek. A merényletben hat civil, köztük egy külföldi nő vesztette életét, állampolgárságát egyelőre nem közölték.

Naszrat Rahimi, a belügyminisztérium egyik szóvivője tájékoztatása szerint heten sebesültek meg a szombat este indított támadásban, amelyet egyelőre egyetlen terrorszervezet sem vállalt magára.

A korábbi tájékoztatással szemben nem négy, hanem három merénylő volt, mindhármukkal végeztek a különleges erők, amelyek aztán szobáról szobára vizsgálták át a szállodát.

A hotelből több mint 150 embert, köztük 41 külföldit menekítettek ki, 126-ot még az éjszaka folyamán, a többieket vasárnap reggel - közölte a tárca másik szóvivője, Nadzsíb Danis. 

Afganisztán első, 1969-ben épült luxusszállodáját, amely a főváros nyugati része fölött, egy dombtetőn magasodik, az utóbbi két évtizedben többször is érték terrortámadások, ezért rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védik. A mostani akció elkövetői robbantással vágtak utat maguknak a szállodába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?