Három embert ítéltek halálra ítéltek Marokkóban a két skandináv turista meggyilkolása miatt

n

Halálra ítélt három embert egy marokkói bíróság csütörtökön, egy emberre pedig életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki két skandináv turista meggyilkolása miatt. Az eset tavaly decemberben történt a marokkói Atlasz-hegységben. 

Helyi sajtójelentések szerint az elkövetők - 25-30 év közötti marokkói férfiak - a terrorizmussal kapcsolatos ügyeket tárgyaló különbíróság elé kerültek. A marokkói hatóságok terrorcselekményként kezelik azt a kettős gyilkosságot, amelynek egy dán és egy norvég nő esett áldozatul 2019 decemberében Marokkóban.

A gyilkossági ügyben összesen 24 gyanúsított állt bíróság elé, szándékos emberölés, illegális fegyvertartás, illetve terrorcsoport létrehozása vádjával.

A négy férfi - az ügy fő vádlottjai - néhány nappal a brutális kettős gyilkosság előtt fogadott hűséget videón az Iszlám Állam terrorszervezetnek.

A Szalé városban ülésező bíróság halálra ítélte a három elkövetőt, illetve életfogytiglani börtönbüntetésre az ügy negyedik fő vádlottját, emellett a többi gyanúsítottra 5-től 30 évig terjedő szabadságvesztést szabott ki.

Marokkóban ritkán fordulnak elő külföldiek elleni támadások, az észak-afrikai országban óriási közfelháborodást keltett a kettős gyilkosság. 

A dán és a norvég nő holttestére az ország középső részén, az Imlíl nevű falutól mintegy 10 kilométerre bukkantak rá turisták, akik értesítették a rendőrséget. 

Imlíl a helyi idegenforgalom egyik központja; sok turista indul innen, hogy meghódítsák a Túbkál csúcsát, amely az Atlasz legmagasabb pontja.

A két hátizsákos turista sátorban töltötte az éjszakát a túbkáli nemzeti park közelében. Rendőrségi jelentések szerint az elkövetők éjszaka támadtak rájuk, a hálózsákban fekvő nőket nyakon szúrták, majd le is fejezték őket. Brutális támadásukról a tettesek videófelvételt is készítettek, melyet később az interneten is közzétettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?