Görögország európai segítséget kap az erdőtüzek elleni küzdelemhez

erdőtűz

Görögország európai segítséget kap az erdőtüzek elleni küzdelemben: hat országból több mint kétszáz tűzoltó segít majd egymást váltva görög kollégáinak.

Az első tűzoltók már meg is érkeztek szombaton a görög fővárosba. A 28 román szakembert Hrisztosz Sztilianidesz klímavédelmi és polgári védelmi miniszter, valamint a görög tűzoltóság vezetősége fogadta.

Románia más országokkal, köztük Oroszországgal és Törökországgal együtt 2021 augusztusában segített Görögországnak a kiterjedt erdőtüzek leküzdésében. A tűzvész akkor a második legnagyobb sziget, Évia északi részén, valamint a Peloponnészosz-félszigeten pusztított.

Az Európai Unió idén egy olyan kísérleti projektet indított el, amelynek célja, hogy végül egy állandó, egész Európára kiterjedő együttműködési programmá váljon.

A program keretében a román tűzoltók, akik öt tűzoltóautót hoztak magukkal, július 31-ig dolgoznak majd Attika régióban, amelyhez Athén is tartozik. A pénteken érkezett román tűzoltókat július 15-én azonos létszámú román tűzoltócsoport váltja majd fel. Augusztusban pedig 25 francia tűzoltó veszi át a helyüket.

Tizenhat bolgár tűzoltó négy tűzoltóautóval szintén pénteken érkezett az ország középső részén fekvő Larisszába, ahol egész júliusban szolgálatot teljesítenek.

A Peloponnészoszon július 15-én 16 német tűzoltó áll szolgálatba. Őket augusztus elején 14 norvég és 24 finn tűzoltó váltja fel, akiknek helyét augusztus közepén azonos számú norvég és finn legénység veszi át.

Görögországban gyakoriak az erdőtüzek, amit a forró és száraz időjárás és a gyakori erős szél is fokoz. A klímaváltozás miatt az erdőtüzek éves időszaka is egyre jobban kitolódik.

A görög hatóságok elmondták, hogy a megnőtt üzemanyagköltségek további terheket rónak a tűzoltóságra, amelynek munkájában fontos szerep jut a hegyvidéki oltáskor vizet ledobó repülőgépeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?