Franciaországban több mint százezren vonultak utcára a munka ünnepén

f

Franciaországban több mint százezren vonultak utcára szombaton a szakszervezetek felhívására a munka ünnepén a koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére.

A júniusig érvényben lévő egészségügyi rendkívüli állapot értelmében a gyülekezés csak hat főig engedélyezett, az egészségbiztonsági előírások betartása mellett ugyanakkor a tüntetéseket és a felvonulásokat engedélyezik a prefektúrák.

A szakszervezetek országszerte több mint háromszáz megmozdulást szerveztek a munkahelyek, a fizetések, a közszolgáltatások megőrzése érdekében, és a csorbuló szabadságjogok és a béke védelmében, de tiltakoztak az álláskeresés idejére biztosított állami juttatás reformja ellen is, amely július 1-én lép életbe.

Philippe Martinez, a legnagyobb szakszervezet, a CGT főtitkára emlékeztetett arra, hogy a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt felvonulások jelentős frusztrációt okoztak, és elégedettségének adott hangot amiatt, hogy visszatértek a "jó szokások".

A megmozdulásokon a rendőrség szerint 106 ezren, közülük Párizsban 17 ezren, a szakszervezetek szerint 170 ezren vettek részt. Két évvel ezelőtt a belügyminisztérium adatai szerint 164 ezren, a szakszervezetek szerint 310 ezren tüntettek.

Párizsban és más nagyvárosokban is a menetet hosszabb-rövidebb időre feltartóztatták a kisebb összecsapások a rendőrök és a szélsőbaloldali anarchista "black blocs" tagok között, akik közül 46 embert őrizetbe vettek még azelőtt, hogy randalírozni kezdtek volna. A nagy erőkkel biztosított felvonulások végül rendbontás nélkül értek véget.  

Egy évvel az elnökválasztás előtt a baloldali pártok vezetői és potenciális elnökjelöltjei is megjelentek a felvonulásokon, Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország elnöke Lille-ben, míg a kommunista Fabien Roussel, a szocialista Olivier Faure és Julien Bayou, a Zöldek vezetője a fővárosban vonult fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?