Benyújtotta lemondását a fehérorosz tüntetőket támogató szlovákiai nagykövet

Igor Leščeňa

Igor Leščeňa, Fehéroroszország szlovákiai nagykövete, aki a hétvégén szolidaritást vállalt az Aljakszandr Lukasenka elnök újbóli megválasztása ellen tüntetőkkel, kérvényezte a felmentését. Erről a Tut.by fehérorosz hírportál tájékoztatott kedden.

„Valóban kérvényeztem a felmentésemet. Ez a lépés logikus, hiszen a jelenlegi elnök nevezett ki a nagykövetség élére, és azt várták, hogy az általa meghatározott politikai irányvonalat fogom követni. A (minszki) külügyminisztérium úgy véli, az állásfoglalásommal túlléptem a megszabott keretet” – nyilatkozta a hírportálnak Leščeňa, a fehérorosz elnök volt tanácsadója.

A fehérorosz külügyminisztérium a reakciójában kifejtette, hogy egy megbízott nagykövetet ugyanaz a személy ment fel a hivatalából, aki kinevezte őt, vagyis az államfő. Ez érvényes akkor is, ha az illető maga kérvényezi a felmentését. Egyelőre az elnök nem írta alá a vonatkozó határozatot, tájékoztatott a Tut.by portál.

Igor Leščeňa, Fehéroroszország pozsonyi nagykövete és az elnök korábbi segítője egy vasárnap közzétett videoüzenetben támogatásáról és szolidaritásáról biztosította azokat a fehérorosz állampolgárokat, akik az elnökválasztás után részt vettek a békés tüntetéseken. „Ahogy minden fehéroroszt, engem is sokkoltak a polgártársaim megkínzásáról és megveréséről szóló történetek” – fűzte hozzá a diplomata.

Igor Leščeňa 1994 óta dolgozott a fehéroroszországi külügyminisztériumnál. Több országban is működött nagykövetként. 2002 és 2006 között Aljakszandr Lukasenka elnök külpolitikai és külgazdasági ügyekért felelős tanácsadója volt. 2016 óta Fehéroroszország szlovákiai nagykövete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?