Elhunyt Paul Allen, a Microsoft társalapítója

Paul Allen
Washington |

Elhunyt Paul Allen, a Microsoft informatikai óriáscég egykori társalapítója - jelentette be hétfőn este Allen befektetési vállalata. A 65 éves milliárdos a szülővárosában, Seattle-ben hunyt el hétfőn rákbetegségével összefüggő komplikációk következtében.

 

Paul Allen és Bill Gates, a Microsoft másik alapítója gyermekkori barátok voltak, és 1975-ben alapították meg a Microsoftot, a vállalat elnevezése Allentől származott.

Allen 1982-ben súlyos betegség miatt megvált a Microsofttól, 2000-ben pedig a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemondott. Közben Vulcan néven befektetési vállalatot hozott létre, megvásárolt két labdarúgócsapatot és egy kosárlabdaklubot, valamint létrehozott három kutatóintézetet is. Az egyik intézet agykutatással, a másik sejtkutatással, a harmadik pedig a mesterséges intelligenciával összefüggő kutatásokkal foglalkozik.

Az üzletember a Forbes magazin listáján a 44. leggazdagabb milliárdos volt, vagyonát a Bloomberg hírügynökség 2,1 milliárd dollárra becsülte. Ebből rengeteget költött jótékony célokra.

Paul Allennél először 1983-ban állapítottak meg Hodgkin-limfómát. Később, 2009-ben non-Hodgkin limfómával kezelték, pár nappal ezelőtt pedig nyilvánosságra hozta, hogy betegsége kiújult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?