Egy szövetségi bíró megakadályozta az amerikai határkerítés továbbépítését

határfal
San Francisco/Washington |

Akadályt gördített egy amerikai szövetségi bíró pénteken az elé, hogy elkezdjék építeni a mexikói határra tervezett határkerítés két fontos szakaszát abból a pénzből, amelyet Donald Trump elnök a védelmi költségvetésből különített el erre a célra egy egész országra kiterjedő rendkívüli állapot kihirdetésével.

 

Haywood Gilliam kaliforniai bíró rendelkezésével azt akadályozta meg, hogy Új-Mexikó államban egy 74 kilométeres szakaszon, az arizonai Yumában pedig egy 8 kilométeres szakaszon elkezdjék a szövetségi kormány által eltervezett határfal megépítését a védelmi minisztérium költségvetései keretének terhére. Gilliam azzal indokolta a döntését, hogy Donald Trump jogtalanul irányít át a védelmi költségvetésből pénzt a kerítésépítésre, mert a washingtoni kongresszus nem hagyta ezt jóvá. "A kongresszus abszolút ellenőrzési joga a szövetségi költségvetés felett nem tévedésből került bele az alkotmányos rendszerünkbe, még ha ez az abszolút ellenőrzés frusztrációt is okoz a végrehajtó hatalomnak" - szögezte le a bíró az indoklásban.

Gilliam szerint - mint írta - ez az érvelés elég erős még abban az esetben is, ha csak ideiglenesen lesz elég a fal felépítésének akadályozására. Nem tartotta ugyanakkor elég erős érvnek azt, amely alapján Kalifornia és további 19 amerikai állam kérte őt a falépítés megakadályozására, nevezetesen, hogy a washingtoni kormány nem vette figyelembe a falépítés hatásáról készült környezetvédelmi tanulmányokat.     

A mexikói határon át érkező illegális bevándorlás miatti országos rendkívüli állapot kihirdetését és a határvédő fal részben védelmi pénzből való felépítését sokan támadják bírósági úton az Egyesült Államokban, de Gilliam bíró rendelkezésén kívül csak egy van, amely az építkezés elkezdésének közvetlen megakadályozására irányul.

Donald Trump február 15-én hirdette ki a rendkívüli állapotot, miután a kormányzat működését biztosító költségvetést úgy szavazta meg a kongresszus, hogy abban nem szerepelt az elnök által kért 5,7 milliárd dolláros összeg a határfal megépítésére. A törvényhozók ugyanakkor jóváhagytak 1,375 milliárd dollárt a határ biztonságának erősítésére, de azzal a megkötéssel, hogy az összeget csakis elektronikus rendszerek felszerelésére vagy a már meglévő határvédelem modernizálására lehet fordítani, falépítésre nem. A kormányzat ezután eltervezte, hogy 6,7 milliárd dollárt átcsoportosít más területekről, így például elvesz a katonai beruházásokra fordítandó összegekből, de ezt csak úgy tehette meg, hogy rendkívüli állapotot hirdet ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?