Donald Trump nagy eredményekre számít a helsinki csúcstalálkozó után

Donald Trump
Washington |

"Nagy eredményekre" számít a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Helsinkiben tartott csúcstalálkozója után Donaéd Trump. Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében fogalmazott így szerdán. 
 

Az elnök közölte: ígéretet kapott Putyintól az Észak-Koreával folytatott tárgyalások előmozdítására. Ennek mikéntjét azonban nem részletezte. 
   

"Oroszország beleegyezett, hogy segít előrelépni Észak-Koreával, amellyel nagyon jók a kapcsolataink, és a folyamat halad előre" - utalt az elnök a Phenjannal megkezdett atomfegyver-mentesítési tárgyalásokra. Hozzátette: "Nem kell sietni, a szankciók életben maradnak! A folyamat végén izgalmas jövő vár Észak-Koreára, és Phenjan nagy előnyökre számíthat".  
   

Egy másik Twitter-bejegyzésben Trump az őt bírálóknak üzent. Azt írta, hogy ők "inkább akarnának háborúskodást" Putyin és közte. Mint fogalmazott: sok fontos témát vitatott meg Putyinnal, s ez szerinte "igazán zavarta" azokat, akik - mint fogalmazott - "bokszmeccset akartak látni" közte és az orosz elnök között. 
   

Nem sokkal később viszont újságírók előtt már azt hangoztatta: soha még elnök nem volt olyan kemény az oroszokkal, mint ő. Amikor az egyik újságíró azt kérdezte tőle,  vajon Oroszország változatlanul beavatkozásra készül-e az amerikai választásokba, Trump határozott nemmel válaszolt. Ezt a mondatot a CNN hírtelevízió úgy értelmezte, hogy az elnök továbbra is ellentmond az amerikai hírszerzés orosz beavatkozásra figyelmeztető jelentéseinek. 
   

Az Egyesült Államokban továbbra is nagy vitát kavar a helsinki csúcstalálkozó, illetve az amerikai elnök által a Putyinnal tartott közös sajtókonferencián elhangzottak. Demokrata párti politikusok szerdán felvetették, hogy a Trump-Putyin négyszemközti találkozón résztvevő tolmácsnak kongresszusi meghallgatáson kellene beszámolnia az elhangzottakról. 
   

James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly májusban menesztett, és Donald Trump erőteljes bírálójaként számon tartott volt igazgatója Twitter-bejegyzésben sürgette azokat az amerikaiakat, akiknek szerinte fontosak az alapvető amerikai értékek, hogy az őszi félidős választásokon a demokratákra voksoljanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?