Csíksomlyót is felkeresi Ferenc pápa május végi romániai látogatásán

Romániába látogat május végén Ferenc pápa, és Csíksomlyót is felkeresi - közölte pénteken a román elnöki hivatal.

A hivatal közleménye szerint Ferenc pápa május 31. és június 2. között lesz Romániában, és Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy. Az elnöki hivatal rövid közleménye szerint a látogatás további részleteit a későbbiekben ismertetik.

Ferenc pápát 2017-ben hívták meg a román hatóságok és a romániai római katolikus egyház. A látogatásra beleegyezését adta az ortodox egyház vezetősége is, hiszen Románia lakosságának nagy többsége görögkeleti vallású, a pápa csak az ortodox egyház beleegyezésével érkezhet Romániába. 

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába. Elsőként II. János Pál pápa járt Romániában 1999-ben, akkor ő csak Bukarestet kereste fel, ami csalódást okozott az erdélyi, zömében magyar anyanyelvű hívek körében.

A romániai római katolikus püspökkari konferencia pénteki közleménye szerint az apostoli látogatás a Menjünk együtt! mottó alatt zajlik. A püspökök örömmel és hálával fogadták a látogatás hírét. Reményüket fejezték ki, hogy sikerül megtalálni az akaratot, hogy folytatódjon a másság tiszteletén alapuló, keresztény egyházak közötti párbeszéd - olvasható a közleményben. Közölték, a részletes programot a Vatikán fogja közzé tenni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?