Babiš szerint óvatosan kell kezelni a korlátozások feloldását

Andrej Babiš

Bár Csehországban két hete fokozatosan csökken az újonnan igazolt koronavírusos fertőzöttek napi száma, a járványhelyzet javulása mégsem megy olyan gyorsan, ahogy azt a kormány remélte, ezért még egyszer át kell gondolni a jelenleg érvényes védőintézkedések egy részének jövő hétre tervezett feloldását – jelentette ki Andrej Babiš miniszterelnök csütörtökön Prágában.

Babiš megerősítette, hogy a járvány kockázati tényezője a százpontos táblázaton, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, szerdán is 57 ponton volt, ami ötből a harmadik kockázati sávnak felel meg. Az érvényben lévő óvintézkedések azonban továbbra is a negyedik sávnak, tehát súlyosabb helyzetnek felelnek meg. Ezeket tervezi a harmadik sávnak megfelelően feloldani hétfőtől a kormány, vagyis ha a döntés megszületik, kinyithatnak egyebek között a jó egy hónapja zárva tartó üzletek és vendéglők is.

Az egészségügyi tárca csütörtöki közlése szerint azonban a járvány terjedési mutatója 0,96-ra romlott, ami aggodalomra ad okot.

„A helyzet továbbra sem mondható jónak. A számok ugyan csökkennek, de nem olyan mértékben, ahogy azt vártuk. A lazításokat ezért jól át kell gondolni” – mondta a kormányfő újságíróknak.

Óvatosságra intett Jan Hamáček belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke is. Karel Havlíček ipari és kereskedelmi miniszter viszont úgy nyilatkozott: a lazítás híve, de ezt szigorú biztonsági intézkedéseknek kell kísérnie. Az üzletek és a vendéglők megnyitása jót tenne a gazdaságnak és a társadalomnak is – szögezte le.

Csehországban szerdán 4900-al nőtt az új igazolt fertőzöttek száma, ami 600-zal kevesebb, mint egy hete. A kórházakban 5400 beteget kezelnek, közülük mintegy 800 állapota súlyos. A halottak száma szerdán 47-tel 7733-ra emelkedett. A napi elhalálozási számokat később pontosítják, az utóbbi héten a napi átlag 100-120 között mozgott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?