Az Iszlám Állam bosszúval fenyeget a mecsetek elleni támadásért

i
Kairó |

Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért.

A két új-zélandi mecsetben elkövetett gyilkosság képei fel fogják rázni az alvó dzsihadistákat és bosszúállásra fogják sarkallni a kalifátus híveit

- hangoztatta a terrorcsoport egy szóvivője egy a Nashir News elnevezésű médiaplatformra feltett 44 perces hangfelvételen.

Az imádkozó muszlimok ellen elkövetett christchurchi mészárlás tettese, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant szélsőséges, "a fehér felsőbbrendűség" jegyében íródott kiáltványt tett közzé néhány perccel vérengzése előtt, majd a fejére erősített kamerával rögzítette a merényletet, s a videofelvétel órákon át elérhető volt a közösségi médiumok felületén.

A dzsihadisták Abi al-Hasszán al-Muhadzsír néven feltüntetett szóvivője a hétfőn közzétett hangfelvételen "hamisnak és alaptalannak" nevezte az Egyesült Államoknak azt a bejelentését is, amely szerint Szíriában győzelmet arattak az Iszlám Állam harcosai felett, és bosszúval fenyegetőzött azokért is, akiket a csoport utolsó kelet-szíriai zárvány területén, Baghúzban ostrom alá vett, majd evakuált az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF).

Az SDF közlései szerint csak az utóbbi hetekben több mint 30 ezer ember hagyta el az Iszlám Állam utolsó szíriai területét. Beszámolók szerint a Baghúzból távozók jelentős részben külföldi harcosok voltak, akik a már elkerülhetetlenné vált halál helyett a fegyverletételt választották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?