Az amerikai védelmi miniszter azonnali tűzszünetet követelt orosz kollégájától

Lloyd Austin

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon beszélt pénteken orosz hivatali kollégájával, Szergej Sojguval, most először Oroszország ukrajnai háborújának kezdete óta, és azonnali tűzszünetet követelt tőle – közölte a washingtoni védelmi minisztérium.

Amerikai tisztségviselők beszámolója szerint Austin többször próbált beszélni Sojguval az elmúlt közel három hónapban, de az orosz partnereknek érzékelhetően nem volt fontos a párbeszéd az amerikai féllel. A háború február 24-i kezdete előtt, február 18-án beszéltek utoljára egymással.

Lloyd Austin hangsúlyozta a beszélgetésben, hogy fenn kell tartani a kommunikáció csatornáit – közölte a Pentagon szóvivője, John Kirby.

A TASZSZ orosz hírügynökség azt idézte az orosz védelmi minisztériumtól, hogy a hívás az amerikai fél kezdeményezésére történt. „A nemzetközi biztonság nemzetközi kérdéseiről, ezen belül az ukrajnai helyzetről volt szó” – írta a TASZSZ.

A Reuters hírügynökség emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok és Oroszország a háború kezdete után forródrótot létesített egymás között a tévedések és a konfliktus kiterjedésének elkerülésére. Ez a forródrót az amerikai erők európai parancsnokságának főhadiszállását, Tod Wolters légierő-tábornok, európai főparancsnok irodáját köti össze az orosz féllel.

Joe Biden amerikai elnök pénteken Svédország és Finnország esetleges NATO-felvételével és az ezzel szembeni török ellenállással kapcsolatban egyeztetett telefonon Magdalena Andersson svéd kormányfővel és Sauli Niinistö finn elnökkel – közölte a washingtoni Fehér Ház.

Svédország a belépésről még nem hozta meg végleges döntését, de a finn elnök és a kormányfő csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy Finnország a lehető leggyorsabban kéri felvételét az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.

Minden NATO-tag ország vétójoggal rendelkezik az új felvételekkel kapcsolatban, és Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken újságíróknak kijelentette: a NATO-tag Törökország számára nem lehetséges, hogy pozitívan tekintsen Finnország és Svédország csatlakozási terveire, és Ankara végső esetben megvétózhatja a két skandináv ország felvételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?