A németek többsége biztonságban érzi magát, de nagy részük nem bízik az állam védelmében

bb
Berlin |

A németek több mint fele, 57 százaléka általánosságban biztonságban érzi magát, ám ennek ellenére 44 százalékuk úgy véli, hogy az állam már nem képes megfelelően garantálni az állampolgárok biztonságát - derül ki a Bild című német tömeglap hétfői kiadásában megjelent felmérés eredményéből.

A magukat biztonságban érzők aránya 1 százalékponttal emelkedett a tavalyi adatokhoz képest, míg az állam védelmében nem bízók aránya 50 százalékról 6 százalékponttal csökkent. 2018-ban a válaszadók 49 százaléka volt azon az állásponton, hogy a rendőrség nem képes hatékonyan megvédeni az embereket. Idén ez az arány 46 százalékos.

A kutatást készítő INSA vezetője szerint a két válasz között nincs ellentmondás.

Az általános, elvont biztonságérzet emelkedett, de amikor arról van szó, hogy az emberek kilépnek az ajtón vagy felszállnak a metróra, akkor tartanak attól, hogy egy valódi veszélyhelyzetben a rendőrség nem tud rajtuk segíteni

- mondta el Hermann Binkert.

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy az emberek bíznak-e a rendőrökben, amire 60 százalék válaszolt igennel, 21 százalék nemmel, a többiek pedig nem tudtak vagy nem akartak válaszolni. A relatív többség, 46 százalék nem bízik a hivatalos bűnügyi statisztikák pontosságában, míg 30 százalék igen. A felmérésben részt vevők elsöprő többsége, 75 százaléka azt gondolja, hogy túl kevés a rendőr Németországban, és az emberek több mint kétharmada a járőrözések és ellenőrzések számát is kevesli. A többség, 58 százalék annak is szükségét érzi, hogy a rendőrök szélesebb jogköröket kapjanak a bűncselekmények megakadályozása és felderítése érdekében.

A lap idézi Horst Seehofer szövetségi belügyminisztert, aki szerint reagálni kell a németek biztonságérzetének romlására, és a bűnügyi statisztikák javulása miatt nem lehet elégedetten hátradőlni.

Ha azt szeretnénk, hogy az emberek valóban úgy érezzék, hogy biztonságban vannak a hazájukban, akkor ahhoz több rendőrre is szükség van az utcákon. A lakosságnak éreznie kell, hogy az állam és a rendőrség ott van, amikor szükség van rájuk

- húzta alá a miniszter a lapnak.

Horst Seehofer 2025-ig 24 ezer fővel szeretné bővíteni a szövetségi rendőrség létszámát.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?