A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget a madridi ENSZ-klímacsúcs

70 éves az ENSZ

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson a résztvevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

"A nemzetközi közösség elveszített egy fontos lehetőséget" - értékelte a konferencia eredményét António Guterres ENSZ-főtitkár, aki csalódottságának adott hangot a tárgyalások kudarca miatt.

2020 legyen az az év, amelyben minden ország elköteleződik amellett, hogy azt tegye, amit a tudomány mond: szükséges a karbonsemlegesség megvalósítása 2050-re, valamint a bolygó hőmérséklet-növekedésének 1,5 Celsius-fok alatt tartása - hangsúlyozta.

Carolina Schmidt, a konferencia chilei elnöke úgy fogalmazott: "a világ minket figyel, és nagyobb eredményeket vár".

A konferencia "keserédes" ízt hagyott maga után - vélte Teresa Ribera spanyol környezetvédelmi tárcavezető, aki beszámolt arról is, hogy a tárgyalások során sikerült haladást elérni, és volt egy pont, amikor úgy tűnt közel a megállapodás. Ám nem lehet bármi áron megegyezést kötni, mert a cél egy erős, valódi kibocsátási-kapacitáscserére alkalmas rendszer megteremtése - jelentette ki és hozzátette: az elszámolás módja volt a viták egyik sarkalatos pontja.

A miniszter elismeréssel szólt az elfogadott zárónyilatkozatról, amelyben a résztvevők kinyilvánították elkötelezettségüket a károsanyag-kibocsátási törekvések növelésére. Valamint vállalták, hogy a következő klímacsúcs előtt bemutatják erre irányuló nemzeti programjaikat, amelyekből az ENSZ jelentést készít.

"A felhatalmazás világos: az országoknak a jelenleginél ambiciózusabb nemzeti hozzájárulást kell bemutatnunk 2020-ban. Fontos válaszolni az emberek és a tudomány követelésére, elköteleződnünk amellett, hogy többet tegyünk és gyorsabban" - érvelt a Teresa Ribera.

A záródokumentumban rögzítették azt is, hogy a tudományos ismeretek vezérlik majd az országok klímadöntéseit.

A tíz napos madridi csúcstalálkozón a világ 196 országa képviseltette magát több mint 25 ezer résztvevővel.

A konferencia elnökség Chile töltötte be, eredetileg ugyanis a dél-amerikai ország adott volna otthont a rendezvénynek, ám egy hónappal a kezdete előtt visszalépett a házigazda szerepétől a folyamatos utcai zavargások miatt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?