Újra vizsgálat indult az újságíró halála kapcsán

Leona Kočkovičová Fučíková

Nem kizárt, hogy a 2016-ban elhunyt Leona Kočkovičová Fučíková, a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió érsekújvári régióbeli tudósítóját meggyilkolták. Erre utalt vallomásában a Ján Kuciak meggyilkolásának ügyében gyanúsított A. Zoltán.

A hatóságok egyelőre nem akarják kommentálni az új értesüléseket.

Kočkovičová 2016 végén halt meg. Az év utolsó napjaiban családjával volt síelni. Este kék foltok jelentek meg a lábán, de azt gondolta, a síelés közben ütötte meg magát, mikor elesett. Mikor elkezdett zsibbadni a keze, inkább elment a breznói kórház sürgősségi osztályára. A CT-kivizsgálás masszív agyvérzést igazolt, azonnal a besztercebányai kórházba szállították, ám már út közben elveszítette az eszméletét, két nappal később pedig meghalt. Az orvosok szerint a halál oka akut leukémia volt, kórbonctani vizsgálatot nem végeztek. 

Kočkovičová neve a Joj televízió híradása szerint újonnan a Marián Kočner elleni, a Kuciak-gyilkosság kapcsán benyújtott vádemelési javaslatban is megjelent. A nyomozó szerint a gyanúsítottak egyike, A. Zoltán azt vallotta, hogy Alena Zs. 2016 nyarán megkérte, hogy vigye őt el az erdőbe.

„Gyilkos galócákat szedtek. Majd később, 2016 végén tudomása szerint megmérgeztek egy újságírót, Kočkovičovát”

– írja a Kuciak-ügyet vizsgáló nyomozó. 

A JOJ híradójának Kočkovičová férje azt nyilatkozta, hogy felesége A. Zoltánt és Alena Zs.-t sem ismerte, soha senki nem fenyegette, nem foglalkozott kényes témákkal, Kočnerrel kapcsolatos ügyekkel. A Denník N értesülései szerint A. Zoltán minden bizonnyal csak azért említette Kočkovičová nevét, mert emlékezett rá, hogy meghalt. Semmi olyat nem árult el, ami igazolná, hogy Alena Zs. ölte vagy ölette meg. A rendőrség ismét elkezdett foglalkozni az esettel, az újságíró halálát és annak körülményeit ismét megvizsgálják, bővebb információkat jelenleg nem tesznek közzé. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?