Új intézkedések jönnek, miután erőre kapott a harmadik hullám

Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium számos újítást elfogadott, amellyel az egyre erősödő harmadik hullámot szeretné visszaszorítani: lehet jelentkezni a harmadik oltásra, és már az 5 és 11 év közötti gyermekeket is oltani fogják. 

Szeptember 13-tól lehet jelentkezni a koronavírus elleni oltás harmadik dózisára – jelentette be Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter. Bárki jelentkezhet a harmadik oltásra, ha már legalább 8 hónap eltelt azóta, hogy megkapta a második dózist.  A miniszter közölte, hogy bizonyos csoportok elsőbbséget élveznek. Első körben az egészségügyi dolgozókat oltják ismét, utánuk következnek a súlyosabb betegséggel küzdők, az idősotthonok lakói, a pedagógusok, a 60 év feletti páciensek, majd a lakosság többi része. Azt egyelőre nem pontosította a részleteket, vagyis nem tudni, hogy különféle fordulókat szerveznek-e, vagy pedig a rendszer automatikusan fogja előtérbe helyezni a betegeket attól függően, hogy milyen csoportba tartoznak. Az viszont biztos, hogy az mRNS-vakcinákkal fognak oltani, vagyis a Pfizerrel és a Modernával. A miniszter mindenkit biztosított: nem kell aggódni amiatt, hogy elfogynak a vakcinák, hiszen 400 000 készítmény van raktáron a Modernától, és több mint egymillió a Pfizertől.

A másik fontos változás, hogy már az 5 és 11 év közötti gyerekeknek is be lehet adni a vakcinát. Ehhez azonban szükség van egy gyermekorvos megerősítésére. A gyermekek a hagyományos adag harmadát fogják kapni, és csakis a Pfizer készítményét lehet beadatni nekik.

Gyors terjedés

Az egészségügyi miniszter ettől a két lépéstől azt reméli, hogy némileg segítenek stabilizálni a járványhelyzetet, ami az utóbbi néhány napban gyorsan romlani kezdett. A napi esetszám látványosan megemelkedett, kedden például 306 új fertőzöttről számolt be a minisztérium, szerdán pedig már 417-ről. Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) igazgatója rámutatott, hogy a fertőzöttek előző heti átlaga 317 volt, vagyis 7 nap leforgása alatt tulajdonképpen megduplázódott. Ez is azt bizonyítja, hogy a delta variáns milyen gyorsan képes szétterjedni az országban.

A gyors terjedés a kórházban kezelt betegek számán is meglátszik. Jelenleg 126 olyan beteget tartanak bent, akinél már kimutatták a fertőzést. Az előző héten szerdán még csak 70 ilyen betegről tudtunk, vagyis egy hét alatt 80 százalékkal növekedett a súlyosabb lefolyású esetek száma, ami szintén rendkívül riasztó. Mišík hozzátette, a járványhelyzetet most leginkább a tavaly szeptember végi állapotokhoz tudná hasonlítani, akkor emelkedett ilyen gyorsan az esetszám. Itt érdemes megjegyezni, hogy két héttel később, vagyis október közepén fogadták el az esti kijárási tilalmat és a szigorított lockdownt.

Piros járások

Jelenleg azonban ez nem került szóba, legalábbis a miniszter nem hangsúlyozta nyíltan, hogy valóban kijárási tilalmat vezetnének be. A járványhelyzetet továbbra is a módosított Covid-automata szerint kezelik. A regionális járványtérképen is meglátszik a harmadik hullám erősödése, ugyanis már túlsúlyba kerültek a narancssárgával jelölt járások: ezen a héten még 23 ilyen régiót jegyeznek, a jövő héttől viszont már 47 lesz. A zöld járások száma 22-re esett vissza, és jövő héttől már megjelenik 10 piros járás is. A magyarlakta régiókat egyelőre kevésbé sújtja a járványhelyzet, a délnyugati járások többsége még mindig a zöld fázisban van, az ország középső és keleti részén pedig főként narancssárga fázisban vannak a magyarlakta vidékek. A délnyugati régiók helyzete azért is lehet kedvezőbb, mert ezekben a járásokban kifejezetten magas az átoltottság.

Érdekes

A járások besorolása a jövő héttől

  • Zöld járások: Pozsonyi (I.-V.), Dunaszerdahelyi, Galántai, Galgóci, Homonnai, Komáromi, Malackai, Mezőlaborci, Námesztói, Érsekújvári, Bazini, Poltári, Puhói, Rózsahegyi, Szenci, Sztropkói, Nagyszombati, Aranyosmaróti.
  • Piros járások: Nagybiccsei, Kassai (I.-IV.), Korponai, Poprádi, Szakolcai, Trencséni, Rozsnyói (utóbbi már szeptember 9-től).
  • A többi járás narancssárga besorolást kapott.

Aggodalom Rozsnyón

Az egészségügyi miniszter emellett elmondta, hogy a Rozsnyói járás kivételes helyzetben van, ugyanis nem a jövő héttől, hanem már mától pirosra vált. Ennek oka, hogy ebben a régióban két gócpontot is azonosítottak, és a közösségi terjedés mértéke rendkívül magassá vált, így maguk a regionális közegészségügyi hivatal szakemberei kérvényezték a fázis megváltoztatását.
Ami a szabályokat illeti, a piros járásokban már komolyabb szigorítások várhatók. Az éttermekben például már nem ülhetnek le a nem védett személyek (vagyis az oltatlanok, azok, akiknek nincs negatív tesztjük, valamint azok, akik az utóbbi fél évben nem estek át a fertőzésen), sem beltéren, sem kültéren. Számukra a narancssárga járásokban még engedélyezik az éttermek látogatását, de csak a teraszon, és legfeljebb 10 személynek. A piros járásokban jelentősen szigorodnak a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályok is.

Rövidül a karantén

A sok szigorítás mellett egy enyhítést is elfogadtak a járványügyi szakértők: a karantén ideje 14 napról 10-re rövidül, ha az adott személy az utolsó három napban nem mutat semmilyen tünetet. Az intézkedésről a Közegészségügyi Hivatal rendelete döntött, jövő hétfőtől lép érvénybe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?