Szabó gyerekkori barátja készíthette a gyilkos fegyvert

Marián Sehnal
Bazin |

A soron következő tanú Marián Sehnal, aki Szabó Tamás alapiskolai osztálytársa, valamint gyerekkori barátja.

Sehnal egyből a vallomása elején leszögezte, hogy a gyilkosságról nem tud semmit, az ezzel kapcsolatos információkról ő is csak a médiából értesült.

Elmondása szerint Marčekot Szabón keresztül ismerte meg, Kočnert és Zsuzsovát pedig nem ismeri.

2017 szeptemberében Szabó és Marček azzal kereste meg Sehnalt, hogy készítsen részükre fegyveralkatrészeket. Sehnal, tudván, hogy bűncselekményről van szó, visszautasította a kérést. A két férfi ezután azzal győzködte őt, hogy a fegyverrel tartózásukat egyenlítenék ki egy veszélyes komáromi alak felé. Sehnal szerette volna, ha Szabó és Marček végre új, rendes életet kezdene, ezért elvállalta a megrendelést.

A fegyvercső elkészítése azonban másfél hónapig tartott, Szabó pedig időközben egy hangtompítót is kért Sehnaltól.

Sehnal egyből két fegyvercsövet is készített, mint mondja, az első pusztán prototípusként szolgált, a másikon pedig már egyéb változásokat is eszközölt. Végül mindkét fegyvercső működőképesnek bizonyult.

A Komáromi Járásbíróság pár nappal ezelőtt 3 év feltételes szabadságvesztésre ítélte Sehnalt.

Két-három hónappal a Kuciak-gyilkosságot követően találkozott Sehnal és Szabó, ekkor pedig szóba került az újságíró halála is. Arról beszéltek, hogy a gyilkosságot biztos egy külföldi követte el, aki azóta már rég eltűnt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?