Sulík: Maradt gáz a tárolókban, felkészítettem az országot a télre

sulík k

A gazdasági minisztérium éléről múlt héten távozó Richard Sulík (SaS) azt mondta, rengeteg javaslatot hagyott utódjának az energiaválság lehetséges megoldására.

Az SaS elnöke pénteken arról beszélt, egy olyan összefoglaló csomagról van szó, amely a háztartások, vállalatok és közigazgatási egységek számára nyújt megoldást az energiaproblémákhoz.

Richard Sulík nagyra értékelte, hogy a tárca átadása utódjának, Karel Hirmannak szakszerű és professzionális volt, egyúttal hozzátette, olyan javaslatokat kínált neki, amelyekre a jövőre nézve építhet. 

Az intézkedések egy részét Sulík szerint már végrehajtották, más részük pedig folyamatban vannak, illetve előkészítés előtt állnak.

A gazdasági minisztérium leköszönő államtitkára, Karol Galek azt mondta, az Európa-szerte kialakult, főként Vlagyimir Putyin által okozott súlyos helyzet ellenére úgy tűnik, nincs ok a pánikra.

Szlovákia a legjobban felkészült ország a következő fűtési szezonra. Tárolóink több mint 80 százalékban megteltek

– mondta Galek, akinek a szavait Sulík is megismételte, visszautasítva azokat a kritikákat, melyek szerint az állam cserbenhagyta az embereket.

Már tavaly október óta figyelmeztetünk a közelgő energiaválságra – az árak már abban az évben is emelkedtek

– zárta gondolatait az SaS elnöke.

(noviny.sk, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?