Saková a német belügyminiszterrel tárgyalt a vietnámi férfi elrablásáról

Denisa Saková
Berlin/Pozsony |

Folytatódik a Németországból Vietnámba hurcolt Trinh Xuan Thanh ügyében indított nyomozás. A Belügyminisztérium teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal. Erről Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter tájékoztatta hétfői, berlini látogatása során német kollégáját, Horst Seehofert.

Saková elmondása szerint főleg a német szövetségi belügyminiszter érdeklődött, hogy a szlovák fél milyen lépéseket tett az „állítólagos emberrablás” ügyében. A szlovák tárcavezető ezzel kapcsolatban elmondta: teljes mértékben együttműködnek a nyomozó hatóságokkal, illetve lehetővé teszik egy német nyomozónak, hogy minden kihallgatáson részt vegyen, amelyet a szlovák fél hajt végre az ügyben.

Saková állítja: a két ország az ügyet nem német-szlovák, hanem német-vietnámi és szlovák-vietnámi problémaként kezeli. A német miniszter a szlovák tárcavezető szerint világosan leszögezte, hogy „a német oldal is kiemelten érdekelt abban, hogy felgöngyölítsék ezt az egész ügyet”.

A vietnámi férfi elrablásának ügyében Szlovákia is érintett, mivel az az emberrabláshoz nagy valószínűséggel egy szlovák kormánygépet is felhasználtak. A minisztérium korábban világossá tette, hogy maximálisan együttműködik a nyomozó hatóságokkal. Saková az ügyben eddig 44 személyt mentett fel a titoktartási kötelezettség alól. A német belügyminiszteren kívül a múlt hónapban Németország szlovákiai nagykövetével, Joachim Bleickerrel is tárgyalt az emberrablási ügyről.

A vietnámi vállalkozó elrablásán kívül a hétfői találkozó további témái a migrációs válság és a kölcsönös rendőri együttműködés voltak. Sakovát Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány és Branislav Zurian, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nemzeti bűnözésellenes egységének vezetője is elkísérte Berlinbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?