Raši elárulta, hogy nem ért ahhoz, amiért felel

Raši
Pozsony |

Háttér-információk szerint Richard Raši (Smer) egyike volt azon miniszterjelölteknek, akikkel szemben Andrej Kiska államfőnek kifogásai voltak.

Peter Pellegrinitől Raši ő veheti át az elektronizációért és nagyberuházásokért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező időszakban egymilliárd eurós csomag felhasználása lesz a kezében, ráadásul az oktatási tárcánál kirobbant uniós botrány óta felügyelnie kell az összes uniós pályázat lebonyolítását is. A Rašival szembeni aggodalmak nem alaptalanok, még egészségügyi miniszterként ő indította el az eHealth vagyis az elektronikus egészségügyi rendszer bevezetését, mely máig nem működik. Szakértők szerint már a projekt legelején óriási hibákat követtek el. Ehhez képest most ő felel majd az államigazgatás elektronizációjáért. Bár az állam már több mint egymilliárd eurót költött rá, a rendszer hosszú ideig gyakorlatilag használhatatlan volt. A különböző igazolásokkal továbbra is személyesen kellett végigjárni a hivatalok többségét. 

Peter Pellegrini két évvel ezelőtt azt ígérte, csökkenti a bürokráciát, szakértők szerint azonban csak kozmetikai változtatásokat sikerült átvinnie. Az egyik legnagyobb projekt az elektronikus postafiók bevezetése volt. Tesztelését és elindítását is többször elhalasztották. A hivatalos levelek elvesztek, de előfordult az is, hogy nem abban a postaládában landoltak, ahová címezték őket. Ráadásul kiderült, hogy az elektronikus személyikkel vissza lehet élni, feltörték a biztonsági kódot. Richard Raši elismerte, hogy nem IT-szakember és gyakorlatilag semmilyen tapasztalata nincs ezen a téren. „A végső felhasználó szemszögéből fogok közelíteni a problémákhoz” – közölte, hozzátéve, hogy a Slovensko.sk oldalt csak tegnap próbálta ki először. Feladatait három csoportba osztotta. Az uniós alapok felhasználásánál átláthatóságot és a folyamatok egyszerűsítését ígéri. Szerinte a nagyberuházások megvalósításához hosszú távú, 15 éves stratégiát kell kidolgozni. Az informatizáció kapcsán az „egyszer és elég” elvet vezetné be, vagyis hogy minden hivatalos dokumentumot csak egyszer adna le a polgár.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?