Pellegrini: Remélem, most nem nálunk lesz a legalacsonyabb a részvétel

Peter Pellegrini
Besztercebánya |

Peter Pellegrini reméli, az Európa-párti erők nyerik Szlovákiában az EP-választást és folytatódhat az Európai Unió reformja. A kormányfő az egyik besztercebányai alapiskolában kialakított szavazókörben nyilatkozta ezt, miután leadta a voksát.

 

„Nagyon szeretném, ha ezúttal nem mi lennék a negatív rekorderek, és nem Szlovákiában lenne a legalacsonyabb a választási részvétel. Úgy tűnik, az embereket érdekli a szavazás, a választási bizottság tagjai is azt mondták, kellemesen meglepődtek. Az egyik dolog a részvétel, a másik pedig a választási eredmény lesz, már a jövő héten rendkívüli uniós csúcson veszek részt, az elsőn a választás után” - mondta Pellegrini. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, nagy a várakozás, hogy az Európa-párti erőknek, amelyek tovább akarják vinni az európai projektet, sikerül-e olyan világos és meggyőző fölényt szerezniük, mint eddig. „Remélem, a szélsőséges és nacionalista erőkből nem lesz túl sok az Európai Parlamentben” - tette hozzá a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?