Pellegrini lemondásra szólította fel Matovičot

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini (Hlas) felszólította Igor Matovičot (OĽaNO), hogy mondjon le a miniszterelnökségről.

„Egy hazug tolvaj nem állhat a kormány élén” – fogalmazott Pellegrini a pénteki sajtótájékoztatóján.

Ha a miniszterelnök nem tesz eleget a felszólításnak, Pellegrini és társai hétfőn (július 20.) aláírásgyűjtésbe kezdenek, és kezdeményezik a rendkívüli ülés összehívását Matovič leváltására.

Pellegrini szerint Matovič az egész politikai karrierjét arra az ígéretre alapozta, hogy küzdeni fog a tolvajok ellen, ennek köszönhetően nyerte meg a választásokat, és vált kormányfővé.

„Csak négy hónap telt el a választások óta, és megmutatkozott, hogy maga a miniszterelnök is tolvaj. Ez nem sértés a részemről, ezek az ő saját szavai. Matovič elismerte, hogy ellopta mások gondolatait, tehát tolvaj” – fejtette ki a volt kormányfő.

Pellegrini felidézte Matovič két héttel ezelőtti kijelentését, miszerint a diplomamunkája az saját ő műve. „Szlovákia minden lakosának hazudott, pedig jól tudta, hogy ugyanazt követte el, amiért másokat bírált” – tette hozzá.

Pellegrini bevallása szerint szégyelli magát a miniszterelnök miatt, aki jelenleg Brüsszelben képviseli Szlovákiát. „Mindnyájunk szégyene, hogy egy olyan kormányfő utazott Brüsszelbe, aki kétes módon szerzett titulust” – jegyezte meg. Emlékeztetett, hogy Boris Kollár (Sme rodina) házelnök hasonló ügye kapcsán Matovič azt mondta, hogy a helyében sértve érezné magát, de valószínűleg lemondana.

A médiában megjelent információk szerint a miniszterelnök adórendszerről írott diplomamunkája plágium. Állítólag két, szlovák közgazdászok által írt könyvből is átemelt bele részleteket. Matovič a közösségi oldalán elnézést kért minden tisztességes diáktól. Elismerte, hogy diákként bizonyos dolgokat lemásolt, és ezért valószínűleg el kellene venni tőle a titulusát. A kormányfői posztról akkor mond le, ha teljesítette az összes, választások előtt tett ígéretét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?