Pellegrini: A 2019-es közigazgatási költségvetés kiegyensúlyozott lesz

Peter Pellegrini
Pozsony |

A 2019-re szóló közigazgatási költségvetés kiegyensúlyozott lesz. Ezt szeretné elérni az a törvénymódosító javaslat, amelyet a parlament legközelebbi ülésére fognak beterjeszteni. Mindezt Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) árulta el kedden, a kormány tárgyalása után.

A harmadik negyedévre szóló elemzések és előrejelzések alapján optimisták lehetünk Szlovákia gazdaságát illetően. Mindezt figyelembe véve úgy döntöttünk Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel, hogy az ország kicsit bátrabb lehet a jövő évi állami költségvetés tervezésénél" – mondta a kormányfő.

„Úgy döntöttünk, hogy ma délután egy órakor, a pénzügyekért felelős parlamenti bizottság ülésén beterjesztünk egy költségvetési javaslatot, amelynek értelmében a kormány Szlovákia történelmében először kiegyensúlyozott költségvetéssel gazdálkodhat. Ez azt jelenti, hogy 2019-re a veszteség 0,0 százalék lenne, tehát most először nem költenénk többet, mint amennyi összeg befolyik az államkasszába" – hangsúlyozta.

Pellegrini szerint a kormány célja már más, mint akkor volt, amikor a bruttó hazai termék tervezett vesztesége 0,1 százalék volt. „Kiegyensúlyozott költségvetéssel indulunk neki a tárgyalásoknak, ami nagy pillanat Szlovákia történelmében. Sokkal hamarabb értük el ezt az állapotot, mint gondoltuk volna. Mindezt a gyorsan fejlődő gazdaságnak köszönhetjük" – jegyezte meg Pellegrini.

Azt is hozzátette, hogy a változások nem lesznek negatív hatással egyik tárca érdekeire sem. „Minden tervet finanszírozni tudunk, és emellett nulla százalékos hátránnyal gazdálkodhatunk" – zárta Pellegrini.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?