Öt évre előre fogják nyilvánosságra hozni a nyugdíjkorhatárt

nyugdíjas illusztráció
Pozsony |

Öt évvel a nyugdíjba vonulásunk előtt megtudhatjuk, hogy pontosan mikor megyünk nyugdíjba. Ez a Híd törvényjavaslatából derül ki, amelyet csütörtökön végleg elfogadott a parlament.

A törvénnyel egy olyan mechanizmust vezetnek be, amely szerint a 2019-es évtől kezdve minden évben ki kell adni egy olyan intézkedést, amely öt évre előre meghatározza a nyugdíjba vonulás idejét. További változás, hogy a nyugdíjkorhatárt már években és hónapokban fogják megadni, nem pedig években és napokban, mert így a képviselők szerint könnyebben megjegyezhető a nyugdíjba vonulás ideje.

Annak, aki jövőre tölti be a 62. életévét, 62 év és 6 hónap lesz a nyugdíjba vonulás éve, ugyanez 2020-ban 62 év 8 hónap lesz, 2021-ben 62 év és 10 hónap, 2022-ben 63 év, 2023-ban pedig már 63 év 2 hónap lesz a nyugdíjkorhatár.

A törvénymódosítást a képviselők szerit a csehországi nyugdíjrendszer inspirálta, amely szintén előrejelzi a nyugdíjba vonulás évét.

„Sikerült kiküszöbölnünk a törvény legfontosabb hiányosságait. Ilyen hiányosság volt, hogy a nyugdíjkorhatárt évek és napok szerint határozták meg. Ez újabban évek és hónapok szerint fog történni. Ezt így könnyebb megjegyezni. A környező országok törvényei inspiráltak bennünket” állapította meg Irén Sárközy (Most-Híd) képviselő, a törvény megszavazását követő sajtótájékoztatón. 

A törvénymódosításnak köszönhetően jövőre korábban lehet nyugdíjba vonulni, mint ahogy a munkaügyi tárca korábbi intézkedése alapján lehetett volna, mivel a nyugdíjkorhatár jövőre 62 évre és 202 napra tolódott volna. „Jövőre az emberek három héttel korábban mennek nyugdíjba, ahhoz képest, amikor még nem terjesztettük elő ezt az indítványt. 2020-ban is körülbelül négy héttel mennek korábban nyugdíjba” – tette hozzá Ivan Švejna (Most-Híd), a munkaügyi tárca államtitkára. Egyúttal nagyra értékelte, hogy a javaslatot 133 képviselő támogatta, az ellenzékieket is beleértve. „Megszereztük az ellenzék jelentős támogatását, ami azt bizonyítja, hogy a törvény szakmai alapokon nyugszik“ – tette hozzá Švejna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?