Óriási baklövést követett el a Híd, megszavazta a magyar himnusz betiltását

Pozsony |

A parlament olyan törvénymódosítást hagyott jóvá, amely szerint akár 7000 eurós büntetést is ki lehet szabni a szlovák, a magyar vagy bármely más ország himnuszának énekléséért. A jogszabályt hat magyar hidas képviselő is megszavazta. Ha a hibát nem tudják helyrehozni, többen mandátumukról is lemondanak.

A parlament március 27-én szavazott az állami jelképekről rendelkező törvény SNS-es módosításáról. A párt ugyanis tavaly felháborodásának adott hangot, amikor a szlovák jégkorong-válogatott mezein stilizált, nem pedig a szokásos szlovák címert használtak. Ezért szigorították az állami jelképek, köztük a különböző országok himnuszainak használatát is. A törvényhozásban a módosítást végül 108-an, köztük a 13 tagú Híd-frakcióból kilencen támogatták. A kilenc hidas közül hatan magyarok. 
Az, hogy a rendelkezés gyakorlatilag a magyar himnusz éneklésének betiltását is jelenti, a nyilvánosság számára csak egy héttel később vált világossá. Úgy tudjuk, a Híd- frakció tagjai azonban már közvetlenül a szavazás után tisztában voltak ezzel.

A hidas képviselők arra hivatkoztak, hogy az SNS megvezette őket, hiszen a törvénymódosítás indoklásában a beterjesztő nemzetiek nem említették meg a külföldi, így a magyar himnusz éneklésének a betiltását. A szóban forgó jogszabályról a szavazás előtt azonban élénk vita folyt. Az ellenzéki SaS- frakcióban helyet foglaló Ondrej Dostál kifogásolta, hogy nagyon szigorú az új szabályozás. Ekkor a törvény egyik beterjesztője, Dušan Tittel (SNS) egykori válogatott labdarúgó azzal érvelt, hogy a magyar himnusz betiltására azért is szükség van, mert azt a dunaszerdahelyi DAC-szurkolók minden mérkőzésen eléneklik. A Híd képviselői azonban lemaradtak a vitáról, hiszen pont akkor nem tartózkodtak az ülésteremben. Amikor pedig visszaértek, megszavazták az SNS-es javaslatot.

Kedden este a Híd elnézést kért, és a hiba orvoslását ígérte. A párt elnöke, Bugár Béla tegnap megállapodott Andrej Kiskával, hogy az államfő megvétózza a törvényt, amelyet így a parlament következő ülésén tárgyalhatnak újra.

Kapcsolódó cikkünk

A törvényt a Smer, az SNS, a Kotleba-féle ĽSNS, a Sme rodina és az OĽANO, beleértve Grendel Gábort is támogatta. Az SaS, Lucia Žitňanská (független), Martin Poliačik (PS) azonban ellene szavazott, Simon Zsolt (független) pedig tartózkodott.

Fiala-Butora János, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat jogásza elmondta, a törvény szerint elvileg bárhol, egy nyári táborban, templomban, de akár március 15-i ünnepségen is szankcionálható a magyar himnusz éneklése. „A hivatalon fog múlni, hogy szankcionálnak-e, illetve például azon, hogy érkezik-e hozzájuk feljelentés” – magyarázta a jogász.

Az MKP is tiltakozott a törvény miatt. Menyhárt József pártelnök szerint az MKP levélben felszólítja Andrej Kiskát, hogy ne írja alá a törvényt. Továbbá petíciót indít a törvény megváltoztatása érdekében.

A törvény elfogadása miatt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a honlapján található állásfoglalással tiltakozott. Simon Zsolt független parlamenti képviselő is petíciót indított a törvény ellen, amelyhez a Csemadok és a Kerekasztal is csatlakozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?