Ők a Smer miniszterjelöltjei

Jozef Ráž
Pozsony |

A legerősebb kormánypárt belügyminiszter-jelöltje Jozef Ráž, a kulturális minisztérium élére Ľubica Laššákovát jelölik.

Richard Raši kassai polgármester lesz a kormány beruházásokért felelős alelnöke.

Jozef Ráž eddig az egészségügyi minisztériumban szolgált Drucker keze alatt főtitkárként. Ha a neve ismerős valahonnan az nem véletlen: az apja Jožo Ráž, az Elán énekese. "Azt mondtuk, hogy egy krízismenedzserre van szükségünk, aki nem tagja a pártnak" - mondta róla Pellegrini, aki szerint Drucker neve is felmerült a belügyminiszteri poszt élére.

Ráž első törvényjavaslata valószínűleg az a módosítás lesz, amelynek értelmében megváltozik a rendőrfőkapitány megválasztásának módja. A módosítás várhatóan már idén hatályba lépne. Hogy a jelenlegi rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar addig a helyén marad-e, egyelőre nem tudni.

Fico ezzel kapcsolatban elmondta: Gašpar abszolút profi, ha valaki mást választanak a helyére, a jelöltnek a legmagasabb kritériumoknak kell majd megfelelnie.

Laššáková a Smer besztercebánya megyei elnöke. Pellegrini elmondása szerint évek óta tisztességes és dolgos hölgyként ismeri a nőt, 

Kapcsolódó cikkünk

A többi poszton nem várható változás.

Ján Richter marad a munkaügyi miniszter, Kažimír a pénzügyminiszter, Lajčák a külügyminiszter, Peter Žiga a gazdasági miniszter, Drucker pedig marad az egészségügyi tárca élén.

A Smer áprilisban kongresszust tart, melyen megvitatják a párt vezetésének új módját.

Fico arról is beszélt, hogy képviselőként legalább addig a parlamentben marad, amíg az új kormánynak bizalmat nem szavaznak. Ezután a párt vezetésének szentelné az idejét. „Az lesz a feladatom, hogy egyértelművé tegyem, mit vár el a párt és mik a lehetőségei. Teljes mértékben támogatni fogom a kormányfőt és a Smer-SD minisztereit” – jelentette ki a pártelnök, hozzátéve: a Smer-SD áprilisi munkaértekezletén vitatják meg a párt új vezetési stílusát.

(SITA, TASR, dennikn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?