Nyilvántartásba vettek egy olyan halálesetet, amely összefügghet az oltással

koronavírus-vakcina

A Covid-19 elleni vakcinák feltételezett mellékhatásainak statisztikája a héten egy halálesettel bővült. A haláleset összefügghet a védőoltással. Erről Magdaléna Jurkemíková, az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) szóvivője tájékoztatott csütörtökön.

A ŠÚKL szerdán (március 24.) zárta le a második olyan esetet, ahol összefüggés lehet a védőoltás és az elhalálozás között. Egy 79 éves nőről van szó, aki több krónikus betegségben is szenvedett. Az illetőt a Moderna társaság vakcinájával oltották be. „A halál okát boncolással állapították meg, és az összefüggött a páciens krónikus betegségeivel. Tekintettel arra, hogy az oltás után jelentkező, nemkívánatos mellékhatások hozzájárulhattak a páciens általános állapotromlásához, az okozati összefüggést az oltás és az elhalálozás között lehetségesként határoztuk meg” – közölte Jurkemíková.

Március 24-ig 2580, feltételezett mellékhatásról szóló bejelentés érkezett az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökséghez. 94 esetben (3,6%) súlyos feltételezett mellékhatás lépett fel, például ideiglenes bénulás, tartósan magas vérnyomás, trombózis vagy rövid távú eszméletvesztés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?