"Nem voltak negatív üzeneteink" – interjúnk Kovács Zoltán kormányszóvivővel

Kovács Zoltán

Villáminterjút készítettünk Kovács Zoltán kormányszóvivővel – Gulyás Gergely mellett ő tartotta a frontot a sajtóközpontban.

Feszült és kemény kampányon van túl Magyarország, egyes pártok szimpatizánsai a hírek szerint az utolsó napokban fizikai konfliktusokba is keveredtek. Mi a kormány és a Fidesz felelőssége ebben? Hogyan járult hozzá a társadalmi megbékéléshez, konszenzushoz?

Nehéz kérdéseket tesz fel, hiszen a politikai kampány mindig arról szól, hogy az ellenfelek próbálják egymást sarokba szorítani és szembesíteni azzal, amit a másik rosszul gondolt. A mi politikai kampányunk semmivel sem volt durvább vagy szókimondóbb, mint az elmúlt nyolc évünk, hiszen amit az elmúlt nyolc évben is Magyarország és a magyar emberek érdeke volt az első, és ezért minden esetben, amikor keményen kellett fogalmazni, mindig ezeket az érdekeket tartottuk szem előtt. Nem gondolom, hogy ez a kampány nehezebb vagy szokatlanabb lett volna az elmúlt időszakhoz képest.

Magyarország imidzse nyugaton nem épp a legjobb. Ha a Fidesz újra kormányozni fog, számíthatunk-e arra, hogy a kormány békésebb hangvételt üt meg az EU-val és az ENSZ-szel szemben?

Nem gondolom, hogy békétlenségről vagy békességről kell beszélni, érdekekről és álláspontokról van szó. Ha egy kormánynak és egy politikai közösségnek van egy meggyőződése, melyről azt gondolja, ez képviseli a legjobban a magyar emberek érdekeit és védelmét, és a magyar emberek is így gondolják, akkor nekünk nem jogunk, hanem kötelességünk ezt az álláspontot képviselni. Nem a nyugati vélemények vagy szempontok vezéreltek minket az elmúlt nyolc évben sem. A magyar választásokat Magyarországon kell megnyerni. Az a felhatalmazás, mely 70 százalékos részvételnél születik, erős felhatalmazás lesz, a magyar országgyűlés pedig ennek birtokában fogja majd a kormányzás alapjait megteremteni.

 

Kapcsolódó cikkünk

A Fidesz azonban nem kis részben a magyar kormány és az EU között fennálló feszültségre épített a kampány során, és mozgósított. A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy a magyar lakosság kifejezetten EU-pozitív. Ez az ellentét, paradoxon nem torkollhat egy feloldhatatlan gordiuszi csomóba?

Nincs paradoxon, hiszen a magyarok csakúgy, mint az összes közép-európai nemzet tud különbséget tenni aközött, hogy támogat-e egy eszmét, célt, ami az EU léte, működése és az integráció, és azon témák és kérdések között, melyekben nem ért egyet. S mikor nem ért egyet, markánsan kifejezi a véleményét. Mi ezt tesszük. Az, hogy három-négy meghatározó dologban nem értünk egyet az EU jelenlegi vezetésével vagy politikai erőivel, nem jelenti azt, hogy Európa-ellenesek lennénk, sőt.

A kampány során a negatív üzenetek mozgósították az embereket, ezek domináltak. Nem lett volna ésszerűbb pozítívabb kampányt folytatni, ami inkább megnyugtatja a társadalmat?

Amikor Magyarország és a magyarság érdekeiről beszélünk, azok nem negatív témák. Azért, mert elutasítunk valamit, az kimondottan annak az érdekében történik, hogy a magyarság érdekében tudjunk tenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?