Módosítaná az alkotmányt a Híd

tasr
Pozsony |

A párt a választási programjában azt ígéri, elindítja az alkotmány előszavának módosítására irányuló kezdeményezést. A „Mi, a szlovák nemzet“ megfogalmazást szeretnék a kisebbségeknek kedvező módon megváltoztatni. 

A Híd alelnöke, Agócs Attila arról beszélt, a magyar és a többi kisebbség részéről is érzik azt az igényt, hogy az alkotmány bevezetőjének szintjén a kisebbségeket egyértelműbben egyenrangúsító megfogalmazás kerüljön be az alaptörvénybe. „Az államalkotó nemzet és a hagyományos kisebbségek legyenek közös platformon az alkotmány bevezető részébenˮ – nevezte meg célkitűzésüket, de hozzátette, jelenleg nincs konkrét szövegjavaslatuk. „Ebben a pillanatban azt szeretnénk, hogy nyissuk meg ezt a kérdést, legyen róla egy széles társadalmi vitaˮ – fogalmazott a párt alelnöke. A kérdéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, meg kell tárgyalni, milyen nemzetkoncepcióban gondolkodik ma Szlovákia. „Politikai vagy kultúrnemzet koncepcióban gondolkodik-eˮ – tette fel a kérdést.

Agócs hozzáfűzte, mindez elsősorban a következő kormánynak szóló kérés, csak a választás után foglalkoznának a témával. Elismerte, hogy ez érzékeny kérdés. Az alkotmány preambulumának első mondata úgy szól: „Mi, a szlovák nemzetˮ. A szöveg csak ezt követően említi a kisebbségeket. „Ezt helyre kell tenniˮ – nyilatkozta Agócs, de hangsúlyozta, a többségi nemzettel együttműködve, a politika eszközeivel szeretnék megoldani. 

A Híd alelnöke elmondta, a párt programjában az is szerepel, hogy a kisebbséginyelv-használati jogokat, az adott nyelv beszélőinek arányához kössék. „Azt javasoljuk, hogy ne az adott nemzetiséget bevallók számarányához, hanem a nyelvet használók számarányához igazodjon a kisebbséginyelv-használat lehetőségeˮ – mondta. 

A többiek szerint
Az alkotmány preambulumának átfogalmazásával kapcsolatban megkerestük a többi releváns pártot is. Arra voltunk kíváncsiak, támogatnák-e a kérdés megnyitását. Az MKÖ nevében Mózes Szabolcs pártelnök elmondta, a kérdésre konkrét megoldásuk van. „A »Mi, a szlovák nemzetet« a »Mi, Szlovákia polgárai« kezdetre kell változtatni, ez a programunk részeˮ – mondta a választási párt vezetője, és hozzátette, ha bejutnak a parlamentbe és kormányra kerülnek, a kormányzati időszak elején fogják javasolni, nem a legvégén. A PS/Spolu-koalíció és annak magyar platformja nyitott a dologra. „Támogatjuk az alkotmány preambulumának megváltoztatásáról szóló vitát, amely a polgári elv erősítését célozzaˮ– írták közleményükben. 

Az SaS sajátos értelmezése
Az SaS nem lelkesedik az alkotmány szövegének megváltoztatásáért. A párt nemzetiségi programjának kidolgozója, Milan Pilip a Híd által is javasolt alkotmánymódosítást populistának és félrevezetőnek tartja. Pilip szerint ugyanis a „Mi, a szlovák nemzetˮ kifejezésben benne foglaltatnak a kisebbségek is, hiszen a preambulum néhány sorral lejjebb a nemzetiségeket és etnikai csoportokat is említi. Így szerinte a „szlovák nemzetˮ kifejezés egyenértékű a „Szlovákia polgáraiˮ szókapcsolattal. 
Az SaS szakembere szerint így már most is érvényesül a polgári elv, egy esetleges módosítás pedig ellehetetlenítené a kisebbségi jogok létezését. „Ezért az SaS párt nem lát okot az alkotmány előszavának megváltoztatásáraˮ – áll a nyilatkozatban.A többi párt lapzártáig nem reagált.

A jogászok szerint
Fiala-Butora János, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Jogsegélyszolgálatának jogásza elmondta, nagy szükség van az alkotmány megváltoztatására. Szerinte a nemzetállami berendezkedés szempontjából a dokumentum két ponton is problémás. „Az egyik a preambulum, amely a szlovák nemzetet definiálja államalkotóként, a másik pedig a szlovák nyelvnek az államnyelvként való meghatározásaˮ – mondta a jogász. Hozzátette, ezek egyáltalán nem csak elméleti problémák, hiszen az alkotmány kérdéses passzusai konkrét törvényeket és a bírói gyakorlatot is befolyásolják. A szakember szerint az alaptörvénynek pozitív víziót kellene megfogalmaznia. „A személyes véleményem az, hogy az ország jelentősebb nyelveinek hivatalos nyelvként kellene megjelenniük az alkotmányban, a dokumentumban az ország értékeiként kellene megnevezni az itt élő kisebbségeketˮ – nyilatkozta Fiala-Butora, és hozzátette, a mostani, kirekesztő változattól mindenképpen el kellene mozdulni. 

Mészáros Lajos korábbi alkotmánybíró és egykori parlamenti képviselő elmondta, még 1999-ben létrehoztak egy olyan parlamenti bizottságot, amely az alkotmány több módosítását is kidolgozta. Mészáros a bizottság tagjaként az előszó megváltoztatására is javaslatot tett. „Sokkal jobb lenne, ha úgy kezdődne, »Mi, Szlovákia népe«. A polgár kifejezésnek a nép szóénál ugyanis szűkebb a jelentése. Hiszen az országban élnek olyanok is, akik nem állampolgárokˮ – mondta el Mészáros, az általa kidolgozott konkrét szövegjavaslatról. Hozzátette, 20 évvel ezelőtt az elősző ezen módosítását nem fogadta el a parlament.

A politológus szkeptikus
Grigorij Mesežnikov politológus kiemelte, az alkotmány előszavának megváltoztatása a kisebbségek jogos követelése. Azzal kapcsolatban azonban szkeptikus, hogy mennyire valósítható meg. Ehhez a demokratikus szlovák és a magyar pártok nagyfokú egyetértésére van szükség. Az alkotmány módosítására a 150 fős parlamentben 90 szavazat kell. „Jelenleg erre nincs esély, legalábbis nagyon valószínűtlenˮ – fogalmazott Mesežnikov. Azt, hogy a Híd a választási kampányban a zászlajára tűzte a témát, a politológus azzal magyarázza, hogy igyekszik jobban megszólítani a magyar választókat. A téma azon szlovák szavazók számára is szimpatikus lehet, akik az alkotmányban a polgári elv erősítése mellett foglalnak állást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?