Mikulec: A négy halálos áldozatot követelő baleset okozója részeg volt

Roman Mikulec

A férfi, aki vasárnap este balesetet okozott Pozsony belvárosában, alkoholos befolyásoltság alatt állt – tájékoztatott Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter.

„A helyzetről az egész este folyamán érdeklődtem, és állandóan informálva vagyok” – biztosított Mikulec, aki egyúttal őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. „Jelenleg a sérültek életéért küzdenek. Szilárdan hiszem, hogy sikerül nekik” – írta a belügyminiszter a Facebook-oldalán.

Pozsony belvárosában vasárnap nem sokkal 22:15 óra után egy személygépkocsi belehajtott egy Zochova utcán található megállóba. A balesetnek négy halottja és hat sérültje volt a mentőszolgálat munkatársai szerint. A rendőrség arra kéri a Pozsony központjában történt tragikus baleset szemtanúit, hogy jelentkezzenek. A körülményeket jelenleg vizsgálják, forgalomkorlátozások is érvényben vannak. A rendőrség felszólította a polgárokat, hogy lehetőség szerint alternatív útvonalon közlekedjenek Pozsonyligetfalu (Petržalka) felé. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?