Merkel a Kuciak-gyilkosság ügyében folyó nyomozásról kérdezte Čaputovát

merkel čaputová

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök szerdán Berlinben találkozott Angela Merkellel. A német kancellár a szlovák politikai helyzet mellett a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében folyó nyomozásról is kérdezte az elnök asszonyt. 

Čaputová elmondta, azt válaszolta a kancellárnak, hogy a nyomozás független és felelősségteljes. 

„Konstruktív volt a találkozó” – mondta Čaputová, és hozzátette, a kancellárt nagyon érdekelte a Kuciak-gyilkosság ügyében folyó vizsgálat. Az elnök asszony úgy informálta, hogy az ügy felderítése afelé halad, hogy leleplezzék és megbüntessék a tetteseket.

A két ország együttműködése mellett Merkel és Čaputová az Európai Unió és a Brexit témáját is érintette. „A kancellár és a német elnök bízik Szlovákiában, abban az értelemben is, hogy fontos szerepet játszhatunk a régiónk és az EU többi országának közeledésében, a kapcsolatépítésben” – tette hozzá Čaputová.

Merkel és a szlovák köztársasági elnök egyetértett abban, hogy egységes Európai Unióra van szükség, valamint arra, hogy Nagy-Britannia kilépése az EU-ból rendezett legyen. „Ehhez az állásponthoz ragaszkodni kell. A Brexit a populizmus tankönyvi példája, amivel több országban is szembesülünk, és amire biztosan szükség van, az a rendezett kilépés” – foglalta össze Čaputová. Emlékeztetett, hogy a rendezetlen Brexit hátrányosan érintene mintegy 100 ezer Angliában élő szlovákot.

A szlovák köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeierrel, Németország elnökével is találkozott szerdán Berlinben. Čaputová virágcsokrot helyezett el a berlini fehér kereszteknél azok emlékére és tiszteletére, akik a berlini falnál haltak meg, amikor megpróbáltak átjutni a másik oldalra. A kétnapos németországi látogatásra a varsói szerződés csapatai csehszlovákiai bevonulásának 51. évfordulója alkalmából került sor, a találkozó fontos szimbóluma éppen ezért a szabadságért folytatott küzdelem volt. Az elnök asszony csütörtökön (augusztus 22.) utazik vissza Szlovákiába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?