Menyhárt: Egy hajszálon múlt a mandátum

Menyhárt József

Nem lesz európai parlamenti képviselője az MKP-nak sem, a nem hivatalos eredményről Menyhárt József pártelnököt kérdeztük.

Hogyan értékeli az EP-választást a kiszivárgott eredmények tükrében?

Bár még nem ismerjük a hivatalos eredményeket, úgy tűnik, több mint 10 ezer szavazattal kapott többet a Magyar Közösség Pártja listája, mint öt éve. Köszönünk minden szavazatot, melyet a párt jelöltjeire adtak le a választók. Úgy gondolom, jól felkészült, aktív csapatunk volt, és a negatív közhangulat ellenére, nagyobb bizalmat kaptunk. Ám a magasabb részvételi arány miatt ez kevés volt. A nem hivatalos részeredmény is azt mutatja, hogy a mandátum megszerzése csak egy hajszálon múlt. Bár az elmúlt 15 évben jelen voltunk Brüsszelben és Strasbourgban, és konkrét eredményeket értünk el, úgy gondolom, nagyon fog hiányozni a felvidéki magyar érdekképviselet. A következő hónapokban mindent meg kell tennünk azért, hogy 2020-ban egy sokkal szélesebb platformon, itthon biztosíthassuk az érdekképviseletet. A szombati eredmény megmutatta, a felvidéki megosztottság olyan luxus, amelyet nem engedhetünk meg magunknak.

A részvételi arány mellett, mi játszhatott közre abban, hogy az MKP nem szerzett mandátumot? Megfelelően mobilizáltak?

Úgy gondolom, a kampány jó volt. Ha a számokat nézzük, legutóbb 36 600 volt a párt listájára leadott voksok száma. Úgy tippeljük, most 42 ezer fölé ugrott a szavazatok száma. Ez 15 százaléknyi növekedést jelent, vagyis sikerült megmozgatni a választókat, s az emberek a Magyar Közösség Pártját választották. Hárman versengtünk a magyar szavazókért, s bár még csak az előzetes adatokat látjuk, innen nézve a Magyar Közösség Pártja jó csapatot állított össze, jó volt a kampánya és annak ellenére növelni tudtuk a ránk leadott szavazatok számát, hogy emelkedett a részvételi arány. Ezért az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, mert az előzetes adatok alapján csak néhány ezrelékkel maradtunk el az öt százalékos bejutási küszöbtől.

Hogyan értékeli, hogy összességében egy parlamenten kívüli párt nyerte meg a szombati voksolást, ráadásul a fasisztabarát ĽSNS 12 százalékot ért el, miközben öt éve 1,7 százalékon zárt?

Döbbenetesnek tarom ezt a növekedést. A Magyar Közösség Pártja többször kinyilvánította a kritikáját egyrészt a kormány felé. Látjuk, hogy aki a Smerrel kormányoz, az nem tudott EP-mandátumot szerezni. Másrészt Szlovákia kudarcának tartom, hogy a Marian Kotleba nevével fémjelzett párt két EPmandátumot szerzett meg.

Bár még nem ismerjük a hivatalos eredményeket, de a jelen állás szerint az MKP nem szerzett mandátumot. Ön és a párt önreflexiót gyakorol?

Természetesen minden választást kiértékelünk, itt a számok emelkedő tendenciát mutatnak. Úgy gondolom, mind a kampánystáb, mind a jelöltek munkáját megvizsgáljuk, amint nyilvánosságra kerülnek a hivatalos végeredmények.

Azt mondta, nem engedhetjük meg magunknak a megosztottság luxusát. Mit ért ez alatt pontosan a jövőre nézve?

A szétszabdaltságunk, a megosztottságunk luxus, és pont erre mutat rá a szombati választás is. Ha nem figyelünk oda, ez megismétlődhet a 2020-as parlamenti választáskor. Mindegy, hogy négy ezrelékkel, vagy több százalékponttal maradunk le, a felvidéki közösség számaránya egy adott szám, egy fogyószám. A politikai képviseletet ehhez kell hozzáigazítani, amennyiben felvidéki magyarságban gondolkodunk. Vannak, akik pártokban gondolkodnak és pártot építenek, a Magyar Közösség Pártja, ahogyan a nevében szerepel, közösséget kíván építeni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?