Megszólalt a beteg jó szemét kioperáló orvosnő

gitár agyműtét

A botrányos operáció után nyilatkozott az azt végző elismert szakember is.

Az operációt, ami még múlt évben történt a ruzsinói kórházban, Alena F. szemorvos vezette. Alen F. az orvostársadalomban elismert szakembernek számít, munkájáért 2019-ben Andrej Kiska is kitüntette.

Számomra személy szerint ez egy nagy tragédia és tudom, hogy a panaszt az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalhoz (ÚDZS) májusban nyújtották be, és még mindig foglalkoznak vele, de a TASR jelentése nem tudom, hogy megfelelt-e az előírásoknak” – válaszolta a pluska.sk kérdésére Alena F. orvos.

E-mailben már nyilatkoztam egy napilapnak, nem fogom megismételni magam, a pácienssel kapcsolatban vagyok, tekintettel a személyes kezdeményezésemre, hogy kártalanítsam őt pénzbelileg az ügyvédem közreműködésével” – tette hozzá. Az orvos arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja az esetet, és sajnálja a közeli hozzátartozókat is, akiknek ez nagy terhet jelent. Alena F. továbbá elmondta, hogy rosszul érzi magát a nyilvánosság reakciója miatt is, akik az egészségügyi dolgozók ellen fordultak. „Az egész helyzet miatt teljes felelősséget vállalok és elfogadom a következményeket” – tette hozzá.
 

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?