Megszavazták a Soros-stopot

Stop Soros
Budapest |

Teljes érdektelenség övezte az alkotmánymódosítást Budapesten. A Jobbik miatt „senkinek nem kell félnie, a törvény betarthatatlan”.

 

Az Országgyűlés tegnap délután megtartotta a Stop Soros törvénycsomag zárószavazását. Gyurcsányék tiltakozásképpen kivonultak, az MSZP bent maradt, de nem nyomott gombot, az LMP-sek nemmel szavaztak, de ennek nem volt jelentősége. A jelenlévő képviselők kétharmados többségét simán biztosította a Fidesz – Orbán Viktornak nem is kellett részt vennie a szavazáson –, így mint kés a vajon ment át a kormánypártok akarata: előbb a benyújtott ellenzéki módosító indítványokat szavazták le mechanikusan, majd jött a zárószavazás: a 199 képviselőből 159-en szavaztak igennel, öten nemmel, tartózkodás nem volt. Vagyis átment a Stop Soros, mégpedig a Jobbik támogatásával. A Jobbik azzal indokolta a jogszabály támogatását, hogy az alkalmazhatatlan, és már elveszítette „Soros-jellegét”.

A módosítással bekerült a magyar alaptörvénybe, hogy „idegen népesség nem telepíthető be” az országba; valamint, hogy „minden állami szervezet kötelessége a keresztény kultúra védelme”. Szintén az alkotmány része lett, hogy „a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével”; és hogy „tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás”, ugyanakkor nemcsak az államnak, de a helyi önkormányzatoknak is kötelességük a hajléktalanellátó rendszer fejlesztése és fenntartása. Ezen kívül akár egy év elzárással lehet majd büntetni az „illegális bevándorlás elősegítését”. A kormánytöbbség létrehozta a közigazgatási ügyekben eljáró közigazgatási bíróságokat is, amiket egyben kivett a többi bíróság felügyeletét ellátó Országos Bírói Hivatal hatásköre alól, így az ellenzék szerint politikai irányítás alatt áll majd. Ezúttal semmilyen ellenzéki tiltakozás, performansz nem kísérte az ellenzék részéről a szavazást, pedig az előző ciklusokban erre rendszeresen sor került.

 

Érdekes

Az alkotmány hetedik módosítása

1. Az illegális bevándorlás elleni küzdelem: bekerült az alaptörvénybe, hogy „idegen népesség nem telepíthető be”;

2. a keresztény kultúra védelme: bekerült, hogy „minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme”;

3. a gyülekezési jog korlátozása: bekerült, hogy „a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével”;

4. a hajléktalanság megtiltása: mostantól „tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás”, illetve bekerült, hogy az állam mellett az önkormányzatok is törekednek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani;

5. a közigazgatási bíróságok létrehozása:

„A közigazgatási bíróságok döntenek közigazgatási jogvitákban és törvényben meghatározott egyéb ügyben”. Ez azt is jelenti, hogy nem a Kúria mondja majd ki a végső szót az egyes közigazgatási vitákban.

 

A Jobbik szerint a Stop Soros kivitelezhetetlen

Szó szerint több volt az újságíró, mint a résztvevő azon a Parlament előtti demonstráción, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezett tegnap délutánra, a Stop Sorosnak nevezett törvénycsomag elfogadásának idejére .

A 30 fokos melegben a bágyadt szónok arról beszélt a bágyadt tüntetőknek (akiket a bágyadt fotósok fényképeztek, miközben néhány bágyadt rendőr álldogált mellettük), hogy a civil szervezeteket sújtó törvénycsomag súlyosan veszélyezteti a gyülekezési szabadságot, így ez alapján akár az érdekképviseleteket is be lehet majd tiltani a jövőben. Az Országgyűlésben végül a 199 képviselő közül 159-en szavazták meg a jogszabályt.

Mivel a Jobbik is támogatta, nem is volt kérdéses, hogy megkapja a háromötödös alkotmányos többséget. Mirkóczki Ádám, a Jobbik parlamenti képviselője utólag úgy magyarázta a Stop Soros támogatását hogy „már elvesztette Soros-jellegét”, mert az elfogadott szöveg nyomokban sem hasonlít az eredetileg benyújtott javaslathoz. A törvényt azért támogatták, mert az alapjaival egyetértenek, mint a társadalom többsége is, vagyis, a kereszténységet védelmezni kell, a bevándorlási kvóta minden formáját el kell utasítani, a bevándorlást pedig meg kell szüntetni. Ugyanakkor úgy gondolják, a Stop Soros életszerűtlen és alkalmazhatatlan, ezért nem alkalmas az ország védelmére. „Ez a törvénycsomag nem védi meg a kereszténységet, nem szünteti meg a bevándorlást, sem a hajléktalanságot” – mondta Mirkóczki Ádám, hozzátéve, a Fidesznek nem is ezek voltak a céljai, hanem az, hogy a közelgő EP- s önkormányzati választások során a törvényt kampánycélokra használja fel az ellenzékkel szemben. „Nem kell idegeskedniük sem a hajléktalanoknak, sem a civil szervezeteknek, sem a többi ellenzéki pártnak, ez a javaslat végrehajthatatlan, nem fog a rendőr elvinni egy hajléktalant, vagy egy civil aktivistát sem, mint ahogy nem írja felül a Genfi Konvenciót sem, így továbbra is kénytelenek leszünk beengedni a menekülteket” – mondta.

Kósa András

Érdekes

Fegyelmezetten szavazott a Fidesz

Biztos, ami biztos, állva őrködött a Stop Soros tegnapi végszavazásánál a Fidesz frakcióigazgatója, hogy a kormánypárti képviselők közül mindenki a helyes gombot nyomja meg. A pártok képviselőcsoportjainál amúgy megszokott, hogy a frakcióvezető vagy a frakcióigazgató a szavazás előtt bekiabálja, hogy hogyan szavazzanak az adott frakció tagjai (a képviselők közül csak kevesen követik pontról pontra a szavazások menetét, olvasnak, beszélgetnek). Az ülésteremben ilyenkor teljes a hangzavar, amikor a hét képviselőcsoport vezetőjétől egyszerre hangzik fel, hogy „Igeeen!”, illetve „Neeeeem!”. A Stop Soros szimbolikus szavazása előtt Balla György láthatóan nem bízta a véletlenre, még fel is állt, nehogy felszólítása belevesszen ebbe a hangorkánba, és valaki a hátsó sorokban (itt ül két volt miniszter: Balog Zoltán és Lázár János) esetleg a frakcióállásponttal ellentétesen szavazzon. Az eredménye meg is lett: a javaslat elfogadásához bőven meglett a szükséges kétharmad. (hvg.hu)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?