Megoszlanak a vélemények a nyugdíjkorhatár-plafonról

parlament illusztráció
Pozsony |

Az alkotmánymódosító törvényt a Smer-SD, SNS, Sme rodina és az ĽSNS képviselői, valamint öt független képviselő fogadta el.

Az ellenzék egy része ellene szavazott, a Most-Híd képviselőinek nagy része pedig tartózkodott, csupán hárman szavaztak a törvény elfogadása mellett.

Az ellenzékiek közül többen úgy gondolják, hogy a most elfogadott törvény hosszútávon negatív hatással lesz a nyugdíjasokra. Az egész OĽaNO és az SaS is ellene szavazott. „Folyamatosan mondom, hogy ez a törvény nem oldja meg a jelenlegi gondokat. Robert Fico nem képes azokkal a problémákkal foglalkozni, amelyek a keményen dolgozó embereket most érintik, ezért inkább olyan problémákkal foglalkozik, amelyek 30 év múlva lesznek esedékesek Szlovákiában, és amelyek lehet, hogy meg sem történnek, a nyugdíjba vonulás ugyanis az élettartamtól függ" – ismertette az álláspontját Veronika Remišová az OĽaNO mozgalomból.

Az ellenzéki SaS szerint a nyugdíjkorhatár-plafon a jövő generációinak árt. „Tudják ezt azok, akik benyújtották az alkotmányos törvényt, és azok is, akik támogatták" – jelentette ki Jana Kiššová, az SaS képviselője, aki szerint a nyugdíj csökkenése a magyarázó jelentésben is szerepel mint lehetséges következmény. „Ez színtiszta populizmus, ahogy az előnyeik elvesztésétől félő politikusok a gyerekeinknek és az ő gyerekeiknek gyártják a gondokat. Ez az intézkedés az emberek ellen van, ezért rossz" – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkünk

A szavazáson a legtöbb Most-Híd-as képviselő tartózkodott, kivéve Jakab Elemért, Vörös Pétert és Balódi Lászlót, akik támogatták a törvényt. „Nem terveztem támogatni (a törvényt), mert megvoltak rá az okaim. A Most-Híd meggyőződése, hogy olyan dologgal foglalkozunk, amely egyáltalán nem aktuális. Nem most kellene vele foglalkozni. Átszámításokra van szükség, nem tudhatjuk, mi lesz húsz év múlva" – magyarázta Sárközy Irén képviselő.

A Sme rodina mozgalom elfogadta a Smer-SD műhelyéből származó alkotmánymódosítő törvényt, mert teljesült a feltételük, amely szerint a gyermekek felneveléséért a nőknek hamarabb kellene nyugdíjba menniük. „Ahány ember, annyiféle vélemény. Szlovákia képes meghozni egy ilyen törvényt. A mi feltételünk az volt, hogy a nők a megszületett gyermekek számától függően menjenek nyugdíjba. A feltételeink teljesültek, és folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy mi a nyugdíjkorhatár bevezetése mellett vagyunk, mert a jelenlegi rendszer olyan, hogy sokan 70 éves korukban mennének nyugdíjba, ami nagyon méltatlan azokkal szemben, akik egész életükben keményen dolgoznak" – fejtette ki Peter Pčolinský.

A koalíciós SNS minden tagja támogatta a törvényt. „A kiegyenlített állami költségvetés egekig magasztalása nem feltétlenül jó stratégia. Ha jól megy Szlovákia dolga, ami jól megy, azt az embereknek is meg kellene érezniük. Főleg a nyugdíjasoknak. Így emelkedik a nyugdíjasok életminősége. Nem mindegy, hogy valaki jó egészségben vagy teljesen leépülve megy nyugdíjba" – indokolta a döntését Eva Antošová (SNS).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?