Matovič: Szlovákia a családtámogatási politika mintaországa lehet az EU-ban

Igor Matovič
Pozsony |

A családtámogatási politika terén Szlovákia az EU mintaországává válhat, jelentette ki Igor Matovič pénzügyminiszter az úgynevezett inflációt ellensúlyozó, családbarát törvények elfogadásáról Michal Šipoš frakcióvezetővel és az OĽaNO több tagjával tartott sajtótájékoztatóján.

„A segítséget megszavaztuk, és nagyon remélem, hogy már senki nem torlaszolja el az útját” – jelentette ki Matovič. Szavai szerint „drámai” mértékű segítséget kapnak a családok.

Matovič azt mondta, „extrém módon nő a családoknak nyújtott segítség”. „A szlovákiai családok Európa lúzerei voltak, amíg Fico (Smer) és Pellegrini (Hlas) 12 évig építette itt az állítólagos szociális államot, de a mostani rendkívüli intézkedéseket követően Szlovákia a családtámogatási politika mintaországává válhat. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben” – jelentette ki.

Matovič szerint nem igaz, hogy az idősekről nem gondoskodik a kormány. „Idén már három alkalommal hagytunk jóvá számukra rendkívüli segítséget” – jelentette ki. A jövedelemmel nem rendelkező időseknek nyújtott egyszeri támogatást, a 13. nyugdíj előrehozott kifizetését és az oltási bónuszt említette. Ugyanakkor szerinte a gyereket nevelő családok a legveszélyeztetebbek, ezért ők kapják a legnagyobb segítséget.

„Mi vagyunk a reformok iránt leginkább elkötelezett kormánypárt, a többitől eltérően ezért nem karbantartásként fogjuk fel a kormányzást, hanem egy lehetőségéként arra, hogy radikális változtatásokat hajtsunk végre a családok érdekében” – jelentette ki Michal Šipoš.

Peter Kremský (OĽaNO), a parlament gazdasági bizottságának elnöke kijelentette, a családbarát csomag elfogadásával Szlovákia legalább felzárkózik a környező országokhoz a családpolitikai intézkedések terén. „Mindenkinek segítség, de leginkább az alacsony jövedelmű családoknak” – mondta a törvénycsomagról Kremský.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?