Mától sok üzlet ismét kinyithat

koronavírus
Pozsony |

A válságstáb a hétvégén enyhített a koronavírusjárvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken. Amennyiben képesek lesznek biztosítani a kellő higiéniai feltételeket, a boltok már hétfőn is kinyithatnak.

A válságstáb péntek délutáni ülése egészen éjjelig tartott, így Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök csak szombat délben ismertette az újonnan elfogadott intézkedéseket. Az egyik legfontosabb újítás, hogy több, különféle szolgáltatásokat nyújtó boltoknak engedélyezték a nyitvatartást, ezek közé tartoznak például a textilüzletek, a kertészeti boltok, a drogériák, vagy a műszaki boltok.

Más lesz a bevásárlás

Matovič elmondta: tisztában van azzal, hogy a boltok megnyitásával nő a koronavírus terjesztésének esélye, ezért az újonnan megnyitott boltok csakis a legszigorúbb higiéniai előírások mellett működhetnek. Az egyik legfontosabb szabály, hogy csak azokat az embereket engedik be az üzletekbe, akik maszkot viselnek. A bejáratnál kötelezően be kell biztosítaniuk a kézfertőtlenítőt vagy kesztyűt, ideális esetben mindkettőt. Továbbra is érvényes a szabályozás, miszerint a pénztárnál az embereknek kötelezően be kell tartaniuk a kétméteres távolságot. A legújabb intézkedés értelmében pedig a kormány megszabja ezeknek az üzleteknek, hogy legfeljebb hány embert engedhetnek be egyszerre az üzletbe: 25 négyzetméterre 1 ember juthat.

Érdekes

Mi változik mától?

Ezek a boltok és irodák nyithatnak ki:

optikák, szemészetek, műszaki vizsgákat biztosító autószervizek (STK, EK), számítógépes szervizek, ügyvédek, közjegyzők, textilüzletek, kerékpárboltok, kertészeti boltok, építészeti, műszaki és vasboltok, drogériák, hulladékgyűjtők, kulcs- és zárszervizek.

Ezeket a higiéniai intézkedéseket kell betartaniuk:

Kötelező a szájmaszkok használata.

Kesztyű vagy kézfertőtlenítő biztosítása a bejáratoknál.

Minimum 2 méteres távolság biztosítása a vásárlók között a kasszáknál.

Az üzletnek biztosítania kell, hogy az üzlethelyiségben ne legyen túl sok ember egyszerre: 25 négyzetméterre egy ember juthat.

Nem lesz tolongás

„Ha az üzlet eladótere például ezer négyzetméter, akkor ezt a számot elosztjuk 25-tel, és megkapjuk, hogy az üzletben egyszerre legfeljebb 40 ember lehet” – mondta a miniszterelnök. Hangsúlyozta: erre az intézkedésre főleg azért van szükség, hogy az emberek a kinyitás után ne rohamozzák meg az egyes boltokat, mert azzal megsokszorozódik a vírus terjesztésének esélye.

Néhány kertészeti bolt esetében gyakran a bejárat előtt is árulnak különböző eszközöket, ez azonban nem számít bele az eladótérbe, mivel a miniszterelnök szerint a szabad levegőn jóval alacsonyabb a vírus terjesztésének esélye. Matovič arra is felhívta a figyelmet, hogy ezekkel az intézkedésekkel főleg a kisebb vállalkozókat szeretnék támogatni, így meg lesz határozva, hogy legfeljebb mekkora alapterülettel rendelkező üzletek nyithatnak ki. Ugyanezen okok miatt a bevásárlóközpontokban továbbra is csak a gyógyszertárak, a drogériák és az élelmiszerüzletek lehetnek nyitva.

Fellélegezhet a gazdaság

A boltok csakis akkor nyithatnak ki, ha bebiztosítják a felsorolt higiéniai előírásokat. Ha valahol nem veszik komolyan a szabályozást, a boltot azonnal bezárják. Matovič közölte: tisztában van azzal, hogy a világban jelenleg az az uralkodó trend, hogy mindent bezárnak, de a válságstáb által elfogadott szigorú higiéniai intézkedések betartásával minimális a vírus terjesztésének esélye. „Nem feltételezzük, hogy a boltok megnyitása valamilyen módon megnövelné a kockázatot, viszont segíthet a gazdaság felélesztésében” – véli a kormányfő. Vasárnap viszont továbbra is minden üzlet zárva lesz, kivéve a sürgősségi gyógyszertárakat és az állatorvosi rendelőket. Az is érvényes maradt, hogy a 65 év feletti korosztály délelőtt 9 és 12 óra elsőbbséget élvez, ilyenkor a fiatalokat kiküldhetik az üzletekből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?