Matečná: A kassai felhívás több pontját már teljesítettük

Gabriela Matečná
Pozsony |

Az elégedetlen gazdák kassai felhívásának 18 pontja közül 11 már teljesítve van a jelenlegi törvények és módosítások által. A további pontok teljesítése terén már folynak az előkészületek, vagy teljesíthetetlenek. Ezt szerdán (6.20.) jelentette ki Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter, miután nem sikerült találkoznia a gazdákkal, akik kedden (6.19.) érkeztek traktorokon Pozsonyba.

Matečná hozzátette: sajnálja, hogy a gazdák elutasították a meghívást a tárgyalásra, amelyen néhány képviselőjük vehetett volna részt. Megfontolja egy másik találkozó lehetőségét, csütörtökön pedig kiad egy nyilatkozatot.

A tárca szerdán a tárgyalási helyiség kapacitására hivatkozva csak a gazdák néhány képviselőjét hívta meg a találkozóra, hangsúlyozva, hogy mielőtt az emberek utcára vonulnak, először tárgyalni kell. A miniszter asszony arról tájékoztatott, hogy egy gazdával találkozott, akinek a cserefölddel adódtak gondjai.

 

Kapcsolódó cikkünk

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel kapcsolatban Matečná elmondta: azt várta, hogy a vitás kérdések egy részére megoldást találnak a találkozón, melyre végül nem került sor.

A miniszter asszony reagált Andrej Kiska államfő kijelentéseire is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a megművelt földekre nyújtott támogatásra az európai jogszabályok vonatkoznak, melyek elsőbbséget élveznek a nemzeti jogszabályokkal szemben. Hozzátette: kár, hogy az elnök nem hívta meg magához, hogy néhány kérdést megmagyarázhasson, mert így már régen megelőzhetők lettek volna a problémák. Az államfőnek szerinte pártatlannak kell lennie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?