Második olvasatban a rendőrségről szóló törvény módosító javaslata

Denisa Saková
Pozsony |

Az új rendőrfőkapitányt már az új szabályok szerint kellene kiválasztani. A parlament keddi ülésén a második olvasatba került a rendőrségről szóló törvény módosító javaslata, melyet a Belügyminisztérium dolgozott ki.

 

Az új szabályok értelmében az országos rendőrfőkapitányt továbbra is a belügyminiszter fogja kinevezni. Figyelembe kell vennie ugyanakkor a pozícióra kiírt álláspályázat eredményét, valamint a parlament védelmi bizottságának ajánlását is. A megbízatási ideje négy évre fog szólni, az ismételt megválasztás lehetőségével. Az új rendőrfőkapitány tehát csak olyan személy lehet majd, akit a héttagú pályázatelbíráló bizottság, a védelmi bizottság és a belügyminiszter is alkalmasnak talál a pozícióra.

A törvény értelmében csak olyan rendőrt nevezhetnek majd ki rendőrfőkapitánynak, aki legalább tíz éve teljesít szolgálatot. A miniszter komoly indokkal visszahívhatja majd a hivatalából, a lemondatását azonban a védelmi bizottságnak is jóvá kell majd hagynia, legalább három ötödös többséggel.

 

A változtatások a rendőrséget felügyelő szervet is érintik. A törvénymódosítás értelmében létrehozzák a Felügyeleti Szolgálati Hivatalt, melynek feladata a fegyveres biztonsági erők tagjai által elkövetett bűncselekmények leleplezése és kivizsgálása lesz, illetve ellenőrizni fogja a rendőrségi eljárások törvényességét is. A hivatal vezetője a kormánynak fog felelni, és a kormány is fogja kinevezni őt a belügyminiszter javaslata alapján. Erre a pozícióra is álláspályázatot hirdetnek, a legmegfelelőbb jelöltet ugyancsak egy héttagú pályázatelbíráló bizottság fogja kiválasztani. Kinevezése a védelmi bizottság ajánlásától is függeni fog.

A belügyi tárca állásfoglalása szerint a javaslat megerősíti a belügyminisztériumi felügyelőség függetlenségét, valamint szigorítja az országos rendőrfőkapitány és a Felügyeleti Szolgálati Hivatalt vezető igazgató kinevezésének feltételeit. A tárca azt javasolja, hogy a törvény 2019. január 1-jével lépjen életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?