Már az álláshirdetésből kiderül az alapbér a jövő hónaptól

álláshirdetés

A cégeknek jövő hónaptól az általuk meghirdetett állásajánlatokban az alapbért is közzé kell tenniük. A szakemberek szerint az ötlet nem rossz, az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás azonban elhibázott.
 

„Szlovákiában már most is egyre több az olyan állásajánlat, amely eleve tartalmazza a várható fizetésről szóló alapinformációkat” – nyilatkozta Ivana Molnárová, a Profesia.sk állásportál ügyvezető igazgatója. Jelenleg az összes állásajánlat 27 százalékánál teszik közzé a várható fizetést. „Nem rossz ötlet, hogy kötelezővé teszik a bérek közzétételét az állásajánlatokban, azonban az állam által választott forma elhibázott” – tette hozzá Martin Menšík, a Profesia.sk marketingmenedzsere. A módosítás szerint a munkáltatónak a várható alapbért kell feltüntetnie az állásajánlatban, és ezután a munkaszerződésbe kerülő összeg nem lehet ennél alacsonyabb. „Az alapbér az az alkalmazottnak adott fix összeg, amelyen a munkáltató nem változtathat a munkaszerződés módosítása nélkül. Az elfogadott jogszabály-módosítás azonban nem határozza meg, hogy a munkáltató az alapbért egy órára, egy hétre vagy egy hónapra számítva adja meg az állásajánlatban, ami félrevezető lehet az állás iránt érdeklődők számára” – mondta Menšík. Ráadásul több olyan ágazat is van, amelyben az alapbér rendkívül alacsony, és az ilyen állások igazi vonzerejét a különféle bérpótlékok teszik ki. Ezért a munkát keresők ezután sem tudják majd reálisan felmérni a várható fizetésüket.
 

„A legtöbb problémát a kisebb vállalkozásoknak okozzák majd az új szabályok” – mondta Menšík, szerinte az ezzel kapcsolatos kiszabható büntetések is sokak számára megsemmisítőek lehetnek. Akik ugyanis megfeledkeznek feltüntetni a várható alapbért, azokra akár 33 ezer eurós büntetést is kiszabhatnak.

Állásajánlatnak számít Menšík szerint minden olyan hirdetés, amely munkát kínál, és a munkáltató elérhetőségeit is tartalmazza. Tehát a változások a szórólapokon, újságokban és a reklámtáblákon közzétett álláshirdetésekre is érvényesek. (mi, TASR)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?