Magyar-szlovák vegyesbizottság tárgyalt a külső határok védelméről

Ondrejcsák Róbert
Székesfehérvár |

Szlovákia és Magyarország is úgy látja: bizakodásra adhat okot, hogy az Európai Unió is felismerte az uniós külső határok védelmének fontosságát - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán újságíróknak a katonai és egyéb biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó magyar-szlovák vegyes bizottság székesfehérvári ülése után.

Az Ondrejcsák Róberttel, a szlovák védelmi minisztérium államtitkárával folytatott egyeztetése után Vargha Tamás hangsúlyozta: mindketten úgy látják, hogy az elmúlt évben létrehozott PESCO európai védelmi együttműködés eredményeket hozhat a biztonság területén, ha valódi tartalommal töltik meg. 

Nem NATO melletti "riválist" akarnak létrehozni, hiszen az állandó strukturált együttműködés kizárólag az EU védelmét tartja szem előtt - hangoztatta.

Az államtitkár elmondta: úgy értékelték, hogy az elmúlt néhány évben Közép-Európa és Európa biztonsági környezete jelentősen megváltozott, ami cselekvésre sarkallta a két országot és a visegrádi négyeket (V4) is.

Vargha Tamás szerint a mai európai vélemények is alátámasztják a délről érkező illegális bevándorlással kapcsolatos korábbi magyar döntések helyességét, miszerint az uniót meg kell védeni, s ebben Szlovákia mindvégig partner volt.
 

Mint mondta, áttekintették a V4-ek együttműködését, hiszen Magyarország a soros elnök, ráadásul a Közép-európai Védelmi Kezdeményezés soros elnöke is; ez a szervezet zászlóshajója volt a bevándorlás elleni küzdelemnek. Ennek jegyében a déli határon cseh, szlovák, osztrák és lengyel katonák segítették a védekezést az elmúlt években - tette hozzá.

Az államtitkár fontosnak nevezte a külföldi missziókat, amelyekben Magyarország mintegy ezer katonával vesz részt, mert "az illegális bevándorlást ott kell megoldani, ahol keletkezett". Ezért a Közel-Keleten, Irakban és Afganisztánban is vannak magyar katonák, miközben az iraki-afganisztáni misszió létszáma január elsejétől 150-ről 200-ra nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?